Válaszaim Juhász Béla kérdéseire

2017. november 10-én válaszoltam Juhász Bélának az aradi lakásukban feltett kérdéseire. Az interjú az aradi Nyugati Jelen 2018. január 4-ei „Nem tűrtem azt, hogy igazságtalanságok érjenek” (I.) és 5-ei számaiban jelent meg „Nem tűrtem azt, hogy igazságtalanságok érjenek” (II.).

Aradi csevegés Nagy István pécskai fizikatanárral
„Nem tűrtem azt, hogy igazságtalanságok érjenek” (I.)

– Tudom, hogy millió dologgal foglalkoztál, foglalkozol Pécskán. Szeretnéd, hogy az utókor szobrot állítson majd neked?

– Nem szeretném. Nekem nem kell szobor. Én nem pénzért dolgozom. Kizárólag azért teszem azt, amit teszek, hogy jól érezzem magam. Ennyi az önzés benne, semmi más.

– És jól érzed magad?

– Abszolút!

– Minek tartod magadat? Pécskainak, Arad megyeinek, erdélyinek, romániainak, európainak?

– Amikor 1980-ban benősültem Pécskára, nagyon rövid időn belül rájöttem, hogy én pécskai sosem leszek. Ugyanis az a pécskai, akit én akkor megismertem, az egy igen zárkózott, a szomszédjával is ritkán szóba álló embertípus. Nagyvarjason, ahol én felnőttem, emlékszem, hogy egyszer hajnali ötkor, amikor anyám dagasztani kezdte a kenyeret, rájött, hogy nincs elég só otthon. Felébresztett, s elküldött Ökrös Bözsihez, hogy kérjek tőle egy marék sót. Hajnali ötkor… Ez Pécskán elképzelhetetlen…

– Mi ennek a magyarázata?

– Nagyvarjas sokkal szegényebb település volt, mint Pécska. Biztos emiatt is egymásra utaltabbak voltak ott az emberek. Közben lehet, hogy én is ugyanolyan pécskai lettem, mint akiket ott találtam. Nemrég egy interjú során megkérdezték, mit jelent nekem a haza? Rávágtam: a Kárpát-medencét. Nem vagyok én a fellengzős felfogás szerinti európai. Sima kárpát-medencei magyar vagyok. Sem több, de semmivel sem kevesebb. 1989. december 28. után egy csomó közösségi tevékenységbe belekezdtem. Először is kezdeményeztem a Pécskai RMDSZ-szervezetnek a megalakítását. 2005-ig elnöke voltam.

– Előtte nem szerveztél semmit?

– Azelőtt nem léteztem. Jártam dolgozni, ennyi. Nem voltam párttag, gyűléseken sem kellett részt vennem, kivéve a kötelező párttanfolyamot az iskolában, havi egy idióta gyűlést. ’90 után kezdtem „mozogni a prérin”. 1992–2004 között Pécska RMDSZ-es, főállású alpolgármestereként dolgoztam. Kétszer két-két évig az Arad megyei RMDSZ előbb önkormányzati-, majd művelődési alelnöke voltam. 1993–95 között a Szövetségi Képviselők Tanácsa, az RMDSZ országos döntéshozó testületének voltam a tagja. 2008-ban kiléptem az RMDSZ-ből.

 

„Elvégezni a fizikát, jó dolog; nehéz egyetem”

– Miért választottad a fizikát, amikor egyetemre mentél?

– Nem választottam a fizikát… Sosem voltam jó tanuló. Felvételiztem a 3-ba, 135-ből harminckettediknek jutottam be. Kilencedikben Fábián tanította a fizikát, majd 10–12-ben Erdélyi Károly. Viszonylag jó feladatmegoldó vagyok, van érzékem hozzá. Végső soron ebből építkeztem, amióta vagyok. A fizika jól ment. Elég jó voltam matematikából is, és csak tűrhető kémiából. Nem jutottam be a vegyészmérnökire Temesváron. Őszire csak a Tudományegyetemen maradt hely fizika–kémián. Bejutottam. Elvittek katonának. Mikor visszajöttem, kiderült, hogy megszűnt a fizika–kémia. Mindenkit áttettek a fizikára. Én kifejezetten jól jártam. Elvégezni a fizikát, jó dolog; nehéz egyetem.

– Toró Tibor professzor tanított?

– Nála államvizsgáztam a földönkívüli civilizációkkal való kapcsolatfelvétel lehetőségeiről.

– Nem lett volna szerencsésebb számodra, hogy valamilyen humán szakra iratkozzál, mint szociológia, történelem vagy irodalomtörténet?

– Biztos, hogy nem. Mindenféle humán tárgyból gyenge voltam.

– Arra nem gondoltál, hogy be gyere tanítani valamelyik aradi magyar iskolába?

– Eszembe nem jutott. Miután befejeztem az egyetemet, a pécskai pionírház elektronikaiszakkörének irányítói állását kaptam meg. Utána egy évet Tornyán, majd négy évet a pécskai magyar iskolában tanítottam. Aztán visszakerültem a pionírházba. ’90 után kaptam 8 órát a pécskai román líceumban, és 10 órát a magyar iskolában. Azóta ennek a két iskolának a kinevezett tanára vagyok… Nem volt értelme bejönnöm Aradra, a feleségem pécskai; ’80-ban megesküdtünk, ’81-ben házat vettünk, ’90-re rendbe tettük, gyermekeink születtek. Ingázni nem akartam. Fárasztó lett volna.

– Nem vagy túlságosan elszigetelődve ott, Pécskán?

– Egyáltalán nem vagyok elszigetelődve. Viszonylag magamnak való fazon vagyok, nem vagyok bratyizó alkat, és magam szeretem elvégezni a dolgomat. Ha kitűzök magam elé egy célt, azt elérem, megcsinálom a tőlem telhető maximalizmussal. Ha szükséges, igénybe veszek segítséget is. De mindenképpen megvalósítom azt, amit akarok. Például a Kölcsey Egyesületnek tördelem a könyveit – Pécskáról. Az internet világában ma már nem számít a távolság.

 

„Rengeteg dolgom lenne még; vannak ötleteim”

– Mi mindennel foglalkozol mostanában a tanítás mellett?

– Sok mindennel. Tördelek könyveket, ha megkérnek, évente szervezek Klebelsberg-napot. Újabban Herczeg Ferenc került be a képbe, akiről igen keveset tudunk. Valamikor egy napon említették Gárdonyival, Mikszáthtal és Jókaival. ’45-ben indexre tették, nem adták ki, tananyagba nem került be, a magyar köztudatból Herczeg Ferencet egyszerűen kiiktatta a kommunizmus.

– Hogyan kötődött ő Pécskához?

– 1920 előtt tizenkét évig Pécska országgyűlési képviselője volt a budapesti Parlamentben. Talán neki is kéne egy emléktábla, a másik öt meglévő, Pécskához kötődő személyiség táblája mellé. Ezen gondolkodom.

– 2011-ben kaptam tőled egy CD-t, amelyen digitalizáltad Arad vármegye monográfiájának hat kötetét. Mondanál erről valamit?

– Mindent digitalizáltam, amit magyar forrásként használnak pillanatnyilag az Aradot kutatók. Már 2000-ben és 2009-ben készítettem Klebelsberg-CD-t, 2013-ban Somogyi Gyula  Arad vármegye községeinek leírását és más jelentős, Arad megyéhez szorosan kötődő munkákat. A helyi Kálmány Lajos Közművelődési Egyesülettel, melynek most az elnöke vagyok, dr. Pálfi Sándor akkori elnökkel, kezdeményeztük a helyi katolikus templom falán Kálmány Lajos emléktáblájának elhelyezését. Ugyanoda került Mester János (2010) és a Nagy Oszkár (2015) emléktáblája. Többek között honvédsír-emlékmű emelését kezdeményeztem a katolikus temetőben. Részese voltam a templomkertben található Gróf Klebelsberg Kuno-szobor felállításának. Ezenkívül tanulmányt írtam az Arad megyei magyar oktatásról. És még sorolhatnám.

– Ki finanszírozta a digitalizálásokat?

– Senki. Számítógépem van otthon, vettem egy könyvszkennert, a könyveket kölcsön kértem innen-onnan-amonnan. És azután ültem a szobában a számítógép mellett hónapokig.

– Könyvek kiadásánál bábáskodsz.

– Kiadtuk Kovách Géza Fejezetek Pécska nagyközség múltjából (1995), Apácai Bölöni Sándor Cú, vénasszony bábája (1997) és Betyárgyerek az erdőben (1999) gyűjtéseit, Stéger Sándor Magyarpécska múltjából (1999), Péter László Kálmány Lajos (2008), és a Kálmány Lajos Magyar hitvilág (2009) köteteket.

– Nyomatott munkáid is vannak.

– Megjelent Pécskáról román nyelven egy 600 oldalas monográfia; ebből 130 oldalt én írtam. Tervben van egy magyar nyelvű monográfia is. 2010-ben jelent meg a Pécskai nótafa című nótáskönyv, amelyet én szerkesztettem. 2010-ben adtuk ki a Pécskai – magyar – oktatás 1910-2010, EurópábólEurópába, című kötetet. 2013-ban a Tornyai tanítók és diákok, 2014-ben a Szabó Istvánnal közösen írt Nagyvarjasi harangszó és 2015-ben Ficzay Dénes – Kis irodalomtörténet, című könyvem jött ki a nyomdából. Rengeteg dolgom lenne még; vannak ötleteim, fizikai erőm van, szellemileg még ura vagyok az óhajaimnak, van, mit csináljak, a feleségem tűri, úgyhogy rendben van a történet…

 

„Azokat a dolgokat, amelyeket megcsináltam, más nem igyekezett létre hozni”

– Azt beszélik, hogy konfliktusos ember vagy. Mi ebben az igazság?

– Tizenkét és fél évig voltam alpolgármester. Azt mondták egyesek, hogy nem állok szóba az emberekkel. Ami egyáltalán nem volt igaz. Tudom én, hogyan kell beszélni a kevés iskolát végzett paraszttal, és azt is tudom, hogyan kell beszélni az egyetemi professzorral. Ahhoz sosem volt türelmem, hogy másfél órán keresztül hallgassam azt a problémát, amit már százhuszonnyolcszor végighallgattam, és megoldást is javasoltam rá. A politikus hímel-hámol, hízeleg, hogy a polgár elégedetten hagyja el az irodáját. Én nem ez a fajta vagyok. Ezért is koptam ki a politikából. A közéleti tevékenységemben is úgy kezelem a helyzeteket, mint egy fizikafeladat megoldásakor: megvannak a peremfeltételek, megvan rá a megoldási algoritmus, ráteszem, és van pontos, jó végeredmény. Ennyi.

– Nem érzed magad magányos farkasnak?

– Nem, de nem igénylem a falkát sem. Igénylek segítséget ahhoz, amit nem tudok megoldani. Amit meg tudok oldani, azt inkább megoldom egyedül. Azokat a dolgokat, amelyeket megcsináltam, más nem igyekezett létre hozni.

– Van sok barátod?

– Rengeteg ismerősöm van. Barátom egy-kettő, és az elég.

– Irigyeid vannak-e?

– Nem tudom, nem is érdekel. Én dolgozom, a munkát soha senki nem irigyeli.

– Szeretnek az emberek?

– Vannak, akik igen, és biztosan vannak, akik kevésbé.

– Diákjaid tisztelnek?

– Szerintem igen.

– Jóban vagy szomszédjaiddal?

– Velük sem volt sohasem konfliktusom a mindennapi életben. Nekem akkor vannak konfliktusaim, amikor valakik állítanak valamit, ami szerintem hülyeség. Akkor én szemtől szembe megmondom: Komám, ez hülyeség!

– Te szereted az embereket?

– Igen. Miért ne szeretném őket? De számolok azzal, hogy olyanok, amilyenek. Mindenki emberből van, gyarló meg hiú, meg dolgos, meg lehetetlen, vagy a szívét odaadja neked… Rengeteg embert megismertem kicsi gyerekkoromtól mostanáig.

 

„Soha nem akartam senki hasonmása lenni”

 – Vannak példaképeid?

– Olyan értelemben nincs példaképem, hogy olyan szeretnék lenni, mint valaki. Voltak olyan emberek, akikről állítom, hogy érdemes követni a példájukat. Nem véletlen az, hogy én ápolom Pécskán Klebelsberg Kuno emlékét, nem véletlen az sem, hogy javasoltam, legyen Pécskán emléktáblája Nagy Oszkárnak. Jelenleg Nagy Oszkár a legvásároltabb nagybányai festő. Különben 63 évesen nincs szükségem példaképekre. Gyerekkoromban sem voltak. Soha nem akartam senki hasonmása lenni. Olyan vagyok, amilyen vagyok. Elég nekem önmagamat elviselni.

– Elismerik munkádat?

– Kapok elismerő szavakat sokfelől, érzem azt, hogy egyetértenek azzal a megközelítési móddal, ahogy én közelítem meg a világot. Ennyi nekem elég. Ilyen értelemben van erkölcsi megbecsülés. Anyagi megbecsülésre soha sem fókuszáltam. Azt tanultam otthon gyerekkoromban, hogy annyi elég, amennyi van. Például, én nem tettem le a fokozati vizsgáimat, hogy nagyobb legyen a fizetésem. Bár ebbe több tényező közrejátszott.

– Kaptál-e valamilyen hivatalos kitüntetést?

– Nem. Nincs is rá igényem. És van olyan kitüntetés, amit nem is szívesen fogadnék el. Mert már olyanok is megkapták, többen, akik szerintem véletlenül sem arra valók. Minthogy engem azokkal említsenek egy lapon, inkább ne tüntessenek ki!

– Abszolút egyet értek. És tudom, hogy ez nem nagyképűség részedről.

– Tisztában vagyok azzal, hogy mindaz, amit eddig megvalósítottam, mennyi és milyen ahhoz képest, amit azok megcsináltak, akiknek már adtak valamilyen színes kartonlapot. Álljon sorba mindaz a 128 személy, aki legalább annyit tett Arad megyében magyarként, magyarul, magyarokért, mint én. Lássam itt mind a 128-at! Akkor beállok 129-iknek. De csak akkor!

 

„… a slendriánságot irtani kell!”

– Egyszer, amikor egy asztal körül ültünk, egy tiszteletre méltó, nyugalmazott tanárismerősünk „főcenzornak” javasolt téged. Azaz, azt szorgalmazta, hogy minden, Arad megyében nyomtatásban megjelenő írást olvass el, és ha megfelelőnek tartod, engedélyezd a megjelenését. (Ugyanúgy, mint az átkosban.) Te akkor elutasítottad ezt a javaslatot. Miért?

– Az illetőnek megvannak a maga megcsontosodott, fixa ideái. Remélem, nem sértem meg ezzel. Egyet értek azzal, hogy vannak bizonyos típusú szövegek, amelyek talán jobb lenne, ha nem jelennének meg, mert olyan értékvilágot képviselnek, ami senkinek sincs hasznára. Viszont attól kerek a világ, hogy azok is vannak. Persze a slendriánságot irtani kell!… Én nem vállaltam el a feladatot, mert nem vagyok bölcsész. Fizikatanár vagyok. És végzem a magam dolgát.

„Nem tűrtem azt, hogy igazságtalanságok érjenek” (II.)

 

„A hazai magyar közoktatás magyar tannyelvű román közoktatás”

– Vannak kedves emlékeid egykori iskoláiddal vagy az egyetemmel kapcsolatosan?

– Bentlakó voltam ötödiktől felfelé. A bentlakó életnek megvan a maga varázsa. Mindig jól éreztem magam az iskolában.

– Rossz gyermek voltál?

– Nem. Jámbor, aki még tanulgatott is.

– Lázadó voltál?

– Igen. Hogyha a tyúkszememre léptek, akkor visítottam. Nem tűrtem azt, hogy igazságtalanságok érjenek. Viszonylag merev értékrendben nőttem fel, apámnak is kifejlett volt az igazságérzete.

– Szerinted, jó úton jár jelenleg a romániai oktatás?

– A romániai közoktatás egy csődtömeg. Azt szoktam mondani, hogy az a legrosszabb vezető, aki nem akar semmit, és annál is rosszabb, aki a semmit nagyon akarja. 1990 után évente cserélték a közoktatási minisztereket. Az ilyen gyakori miniszterváltás minősíthetetlen vezetőket termel futószalagon. Oktatás kapcsán mi magyarok nagyon jó, és rettenetesen rossz helyzetben vagyunk. Volt egy Eötvösünk és volt egy Klebelsbergünk. Más referenciánk nem lehet. Ezekhez a hatalmas személyiségekhez bűn hozzámérni a romániai közoktatást. A romániai közoktatásban nincs koncepció. Olyan ez, mint amikor felépítesz téglából egy házat tízemeletesre, de nem teszel bele egyetlen köbcenti maltert, betont meg vasat sem. A legenyhébb szél elfújja. Az érettségi eredmények katasztrofálisak, a nyolcadikos tudásszintmérők képe rettenetes. Azért, mert olyan a rendszer. A rendszerhibák azért vannak, mert nincs koncepció.

– Mi a véleményed a hazai magyar oktatásról? Mit kéne tenni feljavítása érdekében?

– Semmit sem lehet tenni. A hazai magyar közoktatás magyar tannyelvű román közoktatás.

– Mégis, mit lehetne lépni?

– Legalább a természettudományos tankönyveket a magyar tannyelvű iskolákba Magyarországról kellene hozni. Tudniillik, szakmailag jobb színvonalúak, és hatékonyan lehet belőlük tanítani. Vagy: ha lenne magyar közösségi autonómia, magára lenne utalva a magyar közoktatás… Az iskola-menedzsmentnek jelenleg semmibe nincs érdemi beleszólása.

– Hogyan lehetne több gyereket vonzani a magyar iskolákba?

– Van rá egy recept: jönne több gyerek, ha egyetemlegesen érdemes lenne magyarnak lenni. Ehhez az kellene, hogy a magukat magyarnak tartók fölnézzenek a magyar kultúrára, Magyarország pillanatnyi teljesítményére. Mert akkor a szülők úgy gondolnák, hogy porontyuk akkor jár jobban, ha magyarul tanul. Akkor akár a román szülők egy része is magyar iskolába adná gyermekét.

– Miért fontos, szerinted, hogy anyanyelvén tanuljon a gyermek?

– Nagyon egyszerű: a nyelv egyfelől tartást ad, másfelől megszabja a gondolkodásodat. Egész életed a családban megtanult és beszélt nyelvre épül. Ha a gyermeket, aki mindig magyarul beszélt otthon, nagyszüleivel, szüleivel, testvéreivel, belökik az óvodába, majd az iskolába egy számára teljesen érthetetlen román közegbe, akkor az a gyermek teljesen elbizonytalanodik. Egy csomó dolog benne van a nyelvben. És saját szülei fosztják meg ettől a gyermeket. Állítom, hogy aki rosszat akar a saját gyermekének, adja más nyelvű iskolába! Ha azt szeretné, hogy használjon gyermekének, akkor olyan nyelvű iskolába írassa, amilyen nyelven otthon, a családban beszélnek. Az alapot vasbetonból kell önteni, és az az anyanyelv.

 

„… képesnek kell lenni a konfliktusok levezénylésére!”

– Érdekel a politika?

– 1989. december 28-án kavartam bele magam a politikába. Életem 15 évét a politikára szántam. Jól éreztem magam benne, volt egy csomó konfliktusom is, de a mai napig állítom, hogy a konfliktusos helyzetekben mindig igazam volt. Soha sem igazolódott be a másik fél igazsága. Amikor időnként írok egy-egy politikai jellegű szöveget a sajtóban, soha, egyetlen egyszer sem írt valaki válaszként ellenvéleményt. Viszont majdnem minden esetben elmondják: „Igazad van, de nem kellett volna megírnod.” Az, hogy 1947–1990 között nem volt nyilvánosság ebben az országban, máig nagy tehertétel. Hogy 1990 után sem vagyunk hívei a nyilvánosságnak, az tragédia. Tehát, vagy keressük a megoldásokat konfliktusok közepette, vagy menjünk a fenébe! Tizenöt évig, míg Pécskán RMDSZ-elnök voltam, egyszer nagy konfliktusos helyzet volt. Megoldottuk. Mindenki békében egyetértett azzal a megoldással, amelyre jutottunk. Felvállaltam és rendeztem a helyzetet. Ehhez rengeteget kellett dolgozni, a munkát el kellett végezni… És képesnek kell lenni a konfliktusok levezénylésére!

– Miért léptél ki az RMDSZ-ből 2008-ban?

– Azért, mert a feltörekvő, ifjú titánok azt mondták: kívül tágasabb! Egyetlen céljuk az volt, hogy én ne legyek tovább közöttük. Elérték. De a szervezet nem lett eredményesebb.

– Szálka voltál a szemükben?

– Igen, tudniillik én kategorikusan kezelem a dolgokat.

– Nem vagy eléggé diplomatikus?

– Egyáltalán nem vagyok nyalós, nem vagyok hízelgő, mert szerintem a dörgölőzés, a nyalás, a hízelgés mindig ártott, mindig ártani fog, és semmit sem visz előre. Vagy szembe nézünk a problémákkal, vagy vegyük tudomásul, hogy ártunk mindennel, minden szinten, egyfolytában. Vagy megoldjuk a problémát, vagy rosszul járunk! A sebet be kell gyógyítani!

– Jelenleg milyen politikai irányzat vonz?

– Üdvösnek tartom az értékkonzervatív politikát. Klebelsberg életfilozófiáját, politikai megközelítését tartom követendőnek a mai napig. Eredményesen kell dolgozni, ahol lehet, egymást támogatni, és a vadhajtásokat levágni.

 

„Hiszek a papírra nyomtatott betűben”

– Értek nyomot hagyó csalódások?

– Engem nem értek. Mások csalódhattak bennem, mivel nem neveltem ki magam körül utódokat. Senkit nem tudok megnevezni, aki azt a munkát, olyan ritmusban és olyan minőségben, mint ahogy én végeztem, csinálni tudná utánam. Én elértem mindazt, amit szerettem volna.

– Véleményed szerint, van-e jövője nálunk a nyomtatott magyar sajtónak?

– Hiszek a papírra nyomtatott betűben.

– Úgy tudom, hogy volt neked Pécskán egy újságod…

– Heinrich József plébánossal csináltuk. Nyolc évig tartó, szép periódus volt a Pécskai Újság. De belefáradtunk.

– Hallhatunk-e valamit családodról?

– Szüleim elhunytak. Amikor megszülettünk, nagyanyám Gyorokon volt szakácsnő. Féléves koromban Nagyvarjasra költöztünk, szüleim ott házat építettek, engem meg az ikertestvéremet felneveltek.

– Nem is tudtam, hogy van ikertestvéred.

– Ő tetőfedő bádogos Magyarországon 1990 óta… Az egyetem után én Pécskára kerültem, megnősültem. Feleségem tősgyökeres pécskai, magyartanárnő, most már nyugdíjas. Van két gyerekünk: Ákos Kolozsváron informatikus, a Csiky Gergely Főgimnáziumban végzett ő és felesége is, aki az irodalomtudományok doktora. Van náluk három unokánk: Csongor, Villő és Boróka. Lányunk topográfus, földmérő mérnök Temesváron. Ott él és dolgozik.

 

„… a bennünket körülvevő világ megismerhető”

– Szereted a jó zsíros, falusi házi kosztot?

– Mindenevő vagyok. De azt tartom, hogy háromszor kell enni naponta, és csak egyszer szabad jóllakni.

– Kedvenc ételeid?

– Szeretem a finom, házi süteményeket, szeretek főzni is, nagyon ritkán szoktam is.

– Mit tudsz főzni?

– Bármit. Még születésnapi tortát is. Levestésztát is gyúrtam már.

– Tartasz a háznál disznókat?

– Nem, pedig a disznóólat megépítettük valamikor. Tartunk csirkéket a húsukért, tyúkjaink is vannak folyamatosan…

– Hogy viszonyulsz a gyengébb nemhez?

– Ez húzós kérdés. Két válaszom van rá: az egyik az, hogy szeretem a szépet, a másik az, hogy időnként van olyan, hogy bókolok X-nek, Y-nak, de mindenféle cél nélkül. Nem vagyok szoknyavadász, nőcsábász. Ha valaki tetszik, semmiképp sem hajtok rá… Én a jól elvégzett munkát becsülöm, szeretem, tisztelem, és eszembe sem jut azt nézni, hogy azt férfi vagy nő végzi. De csinálja meg!

– Vallásos érzelmű vagy?

– Nem vagyok sem bigott, sem Isten-tagadó. Hiszek abban, hogy a bennünket körülvevő világ megismerhető, és igen jelentős mértékben leírható matematikai eszközökkel.

– A mai embernek szüksége van a hitre?

– Hit nélkül nem érdemes élni. Akinek van hite, az céltudatos. Aki nem céltudatos, az átvegetál a Földön, befut, kifut, egyáltalán nem fog számítani, hogy létezett. A szerencsés ember tudja, hogy honnan jött, és hova szeretne eljutni. És annak rendeli alá az egész életét. Mindent azért tesz, hogy jól érezze magát: fát vág, vagy misére megy, verset olvas vagy bibliát.

 

„… nem vagyunk egyedül a Világegyetemben”

– Mivel töltöd legszívesebben szabadidődet?

– Leülök a számítógéphez, fészbukozom, hozzászólok itt-ott-amott, időnként kapok hideget-meleget, arra reagálok. Elég rugalmas tudok lenni, sok mindent lenyelek, de bármit nem… Nem járok kocsmába, nem cigarettázom, nem járok nőkhöz…

– Tévézni szoktál sokat?

– Háttértévézés van nálam. Feleségem nézi olykor a televíziót, én a számítógépnél ülök, közben hallom, hogy mi van, s néha odapillantok a tévére.

– Szoktál regényeket olvasni?

– Nem. Hosszú szövegeket nem. Legfeljebb, ha szakirodalom.

– Gyorsan olvasol?

– Nem. A gyorsolvasás felületes.

– Emlékszel még a Schrödinger-egyenletre? Le tudnád írni most? Mert én nem…

– Már nem tudom leírni. Nekem elég tudnom a következtetéseit.

– Hiszel a földönkívüli élet lehetőségében?

– Hogyne hinnék. Ebből diplomáztam az egyetemen. A diplomamunkámat egyszer le fogom fordítani magyarra, és lesz belőle könyv… Szerintem nem vagyunk egyedül a Világegyetemben. Viszont soha sem fogunk más hasonlókkal találkozni. Ez biztos! Ufók nincsenek. Ezt matematikailag bebizonyították. Fizikusként meg vagyok győződve arról, hogy más civilizációkkal fizikálisan soha sem fogunk érintkezni. Mert rettenetesen messze vagyunk egymástól. Viszont elképzelhetőnek tartom, hogy az emberiség találhat másik értelmes civilizációt, és jólesően nyugtázhatja majd, hogy tényleg léteznek.

 

„Lelki, szellemi gazdagság vesz körül”

– Optimista vagy?

– Optimistának kell lenni! Aki nem optimista, az besavanyodik.

– Félsz az öregkortól?

– Egyelőre el sem képzelem, hogy milyen lehet az. Fizikailag, szellemileg rendben vagyok… Szerintem senki sem fél az öregkortól.

– Érzelmes típus vagy?

– Vannak helyzetek, amikor elérzékenyülök. Olykor megtörténik, hogy elcsuklik a hangom. Amikor olyasmiről beszélek, ami megérint.

– Szoktál sírni?

– Megesett, hogy sírtam. De nagyon ritkán. Például, a szüleim halálakor nem sírtam.

– Milyen a hangulatod?

– Van, amikor rendben érzem magam, van, amikor bosszankodom, mert ilyen az élet. Van, ami tetszik, és van, ami idegesít. De ezzel mindenki így van.

– Hamar felmegy benned a pumpa?

– Igen. Olykor nagyon hamar tudok nagyon mérges lenni. Olyankor kiabálok, odacsapok, viszont nagyon tudok hallgatni is. Nagyon dühös tudok lenni akkor, amikor nem ért a szóból a másik. Ha látom, hogy előbb-utóbb megértjük egymást, akkor birkatürelmű tudok lenni.

– Elfogadod a másságot?

– A természetnek vannak tévedései, azokat tudomásul veszem, viszont ne kérkedjen vele az, aki – nyilván akaratán kívül – ilyen. Tartsa meg magának!

– Alkotó emberként, ars poeticád van-e?

– Igyekszem elvégezni emberi becsülettel azt, ami szerintem az én dolgom, nem kergetek elérhetetlen célokat, de igyekszem megcsinálni azt, amihez hozzáfogok.

– Gazdag embernek érzed magad?

– Lelki, szellemi gazdagság vesz körül, anyagilag sem panaszkodhatom, mert az a kevés, amit keresünk, elég. Többre nem vágyom. Világot látni már nem akarok, voltam sokfelé.

– Boldog vagy?

– Sok mindent megcsináltam, családunk rendben van, otthon jól vagyunk, rengeteg virágunk van, azért, hogy szép legyen a kertünk. Hogy ne lennék boldog?!

2018-as visszapillantás 1995-re

Jó 22 év után került ismét a kezembe az alábbi írásom, amit 1995. nyarán, nyolc részben, június 22-e és augusztus 2-a között, 42 nap alatt, nyolc részletben közölt az aradi Jelen napilap.

Egyetlen egy személy vette a lapot. Az ő négy részes hozzászólását augusztus 10-e és 16-a között, egy hét alatt közölték. Szerzői jogviták elkerülése végett azt a válaszreakciót nem teszem közzé, csupán jelzem a megjelenés időpontjait, és indító gondolatait.

Az reakcióra írott válaszom, és a főszerkesztői zárszó további egy hónap után, szeptember 14-én jelent meg.

2009-ben távoztam az RMDSZ-ből. Az erdélyi, romániai magyar politizálásról ma sem írnák mást, mint amit akkor írtam.

2018. január 3.

Érdek és képviselet

A háromszintű autonómia1

Jó-e? Szabad-e? Van-e értelme közösségi érdekvédelmi közállapotainkról nyilvánosan gondolkodni? Kérdem ezt egy sok vihart kavart RMDSZ kongresszus után, akkor, amikor az ott kidolgozott stratégiai fontosságú dokumentumokban új fogalmakkal találkozunk! Ki tegye? Ki teheti? Ki az, akinek meg kel tennie?

A szervezet tisztségviselőitől| elvárható a felvilágosítás. Elsősorban azoktól, akik a szervezet kongresszusok közötti döntéshozó testületének, az SZKT-nak a tagjai. Azért tőlük, mert a kongresszus által elfogadott program megvalósításának módja elsősorban tőlük függ. Az SZKT hozza meg ugyanis azokat a döntéseket, amelyek a program stratégiai célkitűzései megvalósításának taktikai lépései lesznek. 2018-as visszapillantás 1995-re részletei…

Klebelsberg és Pécska, akkor és most

A 2017. november 18-án Pesthidegkúton tartott előadásom szerkesztett változata.

Dr. Erdősi Károly: A ma délutáni utolsó, már nem előadást – ismerve az ő gondolatait, legalábbis azt mondhatom, voltam Magyarpécskán vendégeként –, hanem valami egészen különleges műfajt fogunk hallani Nagy Istvántól. Előadásának címe: Klebelsberg és Pécska, akkor és most. Hallgassuk szeretettel Magyarpécska küldöttét. Nagyon szenvedélyes előadásokat halottam mindig tőle.

Erdősi Károllyal

Nagy István – Fizikatanár vagyok, tehát bölcsészektől megszokott szöveget tőlem ne várjanak.

A vetítővásznon a Pécskai Római Katolikus Egyháznak az Aradi Állami Levéltárban őrzött keresztelési anyakönyvi kivonatából van az a csík kivágva, amelyről kiderül, hogy Klebelsberg Kuno 1875. november 13-án született, december 5-én keresztelte Keglovitz Kuno, s állítólag azért lett ő is Kuno. Szathmáry Geyza plébános keresztelte. Négy keresztneve volt: Imre, Aurél, Ferenc, Kuno. A Klebelsberg család utolsó pécskai kapcsolata 1885. szeptember 5-én lehetett, amikor kivonatot kértek a tíz éves Kuno születési bizonyítványáról.

Klebelsberg Kunonak az édesapja Gróf Klebelsberg Jakab József Konstantin volt, aki Székesfehérváron van eltemetve. 1875-ben az Aradon állomásozó 14. közös huszárezrednél szolgált. Tiszti minősítési lapja a Bécsi Hadi Levéltárban található.

Klebelsberg Jakab lovas baleset után 1877. július 15-én halt meg, amikor Klebelsberg Kuno egy év és nyolc hónapos volt.

Klebelsberg Kuno családfája:

Az alábbi térkép azt ábrázolja, hogy apai ágon Thumburgból, a mai Ausztria nyugati csücskéből származott, édesanyja a Siófokhoz közeli Enyingen, Klebelsberg Kuno az Arad melletti Magyarpécskán született, és élete Pesthidegkúton, Budapesten zárult.

Klebelsberg Kunonak a nevét hol így, hol úgy írják. Amint ebből a képből is kiderül, hogy ő maga ékezet nélkül használta a Kunot, azt mondom, hogy jó lenne, ha mindenki így használná.

Hogy pontosan hol született azt nem tudjuk. Csupán valószínűsíteni lehet, hogy a magyarpécskai járási székhely épületegyüttesében lehetett az apjának huszárszázadosi szolgálati lakása. Ha úgy volt, akkor valószínű, hogy az alábbi épületegyüttesben született. Amikor született, akkor az emeletes rész még nem volt meg. 1892-ben épült. Az első kép – Ruber István helyi nyomdász által kiadott levelezőlap –, körülbelül 1910-ben, a második 2010-ben készült.

Dióhéjban Pécskáról

Pécska először 1332-ben fordul elő a pápai tizedjegyzékben. Az 1500-as évek közepéről fennmaradt török adólajstromokból kiderül, hogy az akkori települést és környékét magyarok szerbek, románok és magyarok lakták.

Pécska határa igen kiterjedt, tizenhétezer hektár, amiből tizenkétezer termőföld, a többi erdő és legelő. Az alábbi térképen minden egyes apró pont egy tanya. A baloldali, a zöld rész Magyarpécska, a jobboldali Románpécska – először Rácz, majd Ó-, később Románpécska. A két településrész össze van nőve.

A képen van öt piros pont. Az úgynevezett tanyasi iskolákat jelölik. Klebelsberghez semmi közük. Akkor épültek, amikor Klebelsberg fiatalember volt, és nem, amikor 1922 után miniszterként a közoktatást irányította. Mivel kiterjedt volt a tanyavilág, és a gyermekek iskoláztatását az állam fontosnak tartotta, ezért állami tervek alapján, állami résztámogatással építettek tanyasi iskolákat is. Megjegyzendő, hogy a románpécskai határ ugyanolyan nagy, ugyanolyan sűrűn tanyásodott – itt is és ott is mintegy 450 tanya volt –, ott mégsem volt egyetlen tanyasi iskola sem.

A pécskai románok egészen 1919-ig ragaszkodtak a felekezeti oktatáshoz, és csak annyi beleszólást engedtek a magyar államnak, amennyit nagyon muszáj volt. Az Apponyi törvény után a tanítói fizetések állami kiegészítése miatt kicsit többet, de még akkor is inkább ragaszkodtak ahhoz, hogy ők inkább szegényesen, de románul, a maguk szájíze szerint tanítanak, minthogy az állam elvárásait teljesítsék. Ennek volt egyik oka az, hogy 1913–14-ben volt olyan osztály, ahol a tanítónak 114 gyerek volt az osztályában.

Az alábbi képen Pécska belterületét látjuk. A bal oldali zöld rész Magyarpécska, a jobb oldali kék Románpécska. Kiemeltem a járási hivatal helyét, ahol Klebelsberg Kuno születhetett. A település Klebelsberg születésekor, 1875-ben se volt sokkal kisebb.

Az alábbi grafikonok Pécska lakosságának nemzetiségi és felekezeti megoszlását, és arányait mutatják. Az 1940-ig mintegy 300 zsidó magyar anyanyelvű volt, amit a temetőjükben lévő sírkövek feliratai igazolnak. Vagy magyar-héber, vagy csak magyar feliratuk van. Kiderül a grafikonból, hogy a helyi magyarság vagy többséget alkotott, vagy ahhoz közeli részarányt képviselt. Látszik a világháború okozta törés. Az 1956 utáni csökkenés a román állam nemzetiségekhez való viszonyulásának tükre.

Kérdező: Az 1956-os emelkedés?

N. I. A történet arról szól, hogy 1941 után léptek szülőkorba az I. Világháborút követően születettek, és a háborúk után mindig megugrik a születésszám, mintegy ösztönszerűen pótolandó a háborús veszteségeket. Márpedig megugrott a születésszám 1918 után, majd 1945 után is.

Most Pécska lakosságának mintegy 30%-a magyar, 15–20% között van a cigányság, akiknek fele románnak vallja magát, és 50–55% a román.

Az alábbi, 1995-ben megjelent könyv azért érdekes, mert addig Pécskán Klebelsberg Kunról senki sem beszélt.

Addig én sem tudtam róla, hogy ki volt. De 1990 előtt Magyarországon se sokat beszéltek róla.

Pécskán igyekszünk Klebelsberg emlékét ápolni.

1996-ban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület aradi csoportja elhelyezett az 1887-ben épült pécskai katolikus templom falán egy Klebelsberg-emléktáblát.

A templom 1887-ben épült, 35 méter hosszú, igen impozáns, neogót stílusú épület. Az egykori Csanád Egyházmegye egyik legnagyobb vidéki katolikus temploma, és mögötte van a legnagyobb vidéki plébánia épület, amelyben az 1910-es években a plébánoson kívül még három káplán is lakott.

2000. november 11-én állítottuk a képen látható Klebelsberg-szobrot.

A talapzaton lévő idézetet én választottam.

A leleplezésénél ott volt az akkori közoktatás-ügyi miniszter Pokorni Zoltán, az akkori művelődésügyi államtitkár Semjén Zsolt, Ft. Gyulai Endre szegedi, és Ft. Roos Márton temesvári püspök. A szobor az igen jó nevű, néhai Jecza Péter temesvári szobrászművész alkotása, és a Horváth László által vezette budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum ajándéka. A szoboravatásra készült egy emlékérem is.

Gyulai Endre püspök, Jecza Péter szobrász, Horváth László iskolaigazgató

Pokorni László és Semjén Zsolt

Pécskán igyekszünk a jelentős teljesítmény nyújtó elődök emlékét ápolni. Klebelsberg az egyik.

A katolikus templom falán lévő emléktáblák közül az első 1994-ben került a helyére. Ormós Zsigmond Pécskán született, és temesi főispán, múzeumalapító, numizmatikus, képzőművészeti szakíró, művészettörténész, de írt regényeket is.

Klebelsberg emléktábláját 1996-ban helyezték el.

Kálmány Lajos Szegeden született, és halt meg. Pécskán volt kezdő káplán, amikor kiadta a Koszorúk az Alföld vadvirágaiból című, pécskai népköltészeti gyűjtését. Valószínűsíthető, hogy tudtak egymásról. Kálmány a magyar néprajzi gyűjtés klasszikusának számít.

Mester János Pécskán született, jezsuita, egyetemi tanár Szegeden. Ő volt az egyetem katolikus pedagógia professzora. Klebelsberg nevezte ki. Van, aki szerint azért, mert mindketten Magyarpécskán születtek, de erre semmiféle tárgyi bizonyíték sincs.

Nagy Oszkár szintén Magyarpécskán született. Leányanya gyermeke volt. és a Nagybányai Festőiskola jeles képviselője volt. Az ő emléktáblája 2015-ben lett elhelyezve. Napjainkban ő a legvásároltabb nagybányai festő.

Klebelsberg emlékét a fent felsoroltakkal együtt igyekszünk ápolni. Évenként volt Klebelsberg-napunk. Ezeket az emléktáblákon szereplők hol egyikének, hol másikának szenteltük. De volt magyar közélethez kötődő is.

Cionca Arghir Iustin Marinel polgármester, Klebelsberg Éva, Nagy István

Barna Gábor, Czégényi Dóra, Nagy István, Péter László, Szűcs Zoltán

Király Árpád, Bella Ibolya, Czeglédi Ferenc, Pakott Géza, Horváth László

Nagy István, Király András, Pellegrini Miklós, Juhász Béla

Bede Bacsilla Eszter, Simon M. Veronika, Kollmann György

Erdősi Károly előad

Király András, Cziszter Kálmán, Hosszú Zoltán, Bognár Levente, Nagy István

Volt, hogy a Klebelsberg-napra elkészült az előző évi esemény előadásait tartalmazó Klebelsberg-napi füzet.

Klebelsberg emlékét Pécskán nem csak pécskaiak ápolják, hanem máshonnan érkezők is. Tíz év óta minden évben eljön egy makói csoport, hogy születésének évfordulóján megkoszorúzza szobrát, emléktábláját. Vezetőjük a néhai Mendei Árpád volt. Helyét újabban a Szibrik Miklós Egyesület elnöke, Forgó Géza vette át.

2009-ben volt ott Korényi Zoltán és felesége Pesthidegkútról.

2009-ben mi is voltunk Pesthidegkúton, amikor Búza Barna Klebelsberg-szobrát avatták a Klebelsberg Kultúrkúria kertjében.

2013-ban Erdősi Károly tartott előadást Klebelsbergről, Pécskán. Akkor kapta a pécskai magyar iskola Simon M. Veronika Klebelsberg-portréját, és még egy festményét. Ezeket a pesthidegkúti Kollmann Györgynek is köszönhetjük.

Bede Bacsilla Eszter iskolaigazgató, Simon M. Veronika és képei, Kollmann György

Klebelsberg hangja egyetlen egy felvételen hallható. Az, hogy kikerült a budapesti rádió archívumából nekem is köszönhető. Amíg – kezdeményezésemre – nem vetette ki onnan a Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatója, Dr. Horváth László, addig semmilyen Klebelsberges filmen vagy hangos riportban nem volt hallható. Az óta felhasználják.

Végezetül hallgassuk Klebelsberg Kunonak a tanuló ifjúsághoz intézett beszédét, 1928-ból:

Interjú az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata számára

2017. szeptember 23-án megkeresett az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata / European Network Remembrance and Solidarity/ Lengyelországban, Varsóban székelő, több európai állam – Magyarország és Románia is – által fenntartott szervezet az „In Between? Searching for Local Histories in Borderlands of Europe” /„In Between? Lokális történelmek nyomában Európa határvidékein”/ projektjének részeként egy hét tagú csapata, hogy interjút készítsen velem. A 20. századi történelemmel kapcsolatos oktatási projekt keretében a magyar–román, a spanyol–francia, görög–macedón és albán–montenegrói határok mentén készítettek interjúkat. Makón a zsidó közösséget, Tótkomlóson a szlovákokat kerestek föl. Romániában Pécskán velem és Petran Marinelaval készítettek interjút, valamint Tornyán a tájház tulajdonosait, Suttyák Andrást és Tóth Piroskát keresték meg.

Azokat a vidékeket keresték föl a különböző országokból származó fiatalokból álló csoportok, ahol a 20. század során változtak a határok, és különböző nemzetiségek éltek/élnek egymás mellett. A határvidékeken élőkkel oral history jellegű interjúkat készítettek. A 20. századi történelemről szerzett személyes tapasztalatok érdekelték őket. Az így készült anyagok különböző levéltárakba kerülnek, ahol szabadon kutathatóvá válnak.

Előzetesen kértek egy önéletrajzot.

Az elküldött önéletrajz jelen blog Magamról címszava alatt olvasható.

Az elkészült interjú felvételét Danyi Gábor csoportvezető a rendelkezésemre bocsátotta.

Pécskára látogatott:

Cătălina Vrabie, Bóka Laura Boglárka, Ana-Maria Despoiu, Anna Alexandrov, Gabriel Vivas Martínez, Dia Takácsová, Šarūnas Rinkevičius, Danyi Gábor

Takács DianaBemutatom a projektet és a csoportunkat.

Ez az In Between projekt Európa határvidékeit dokumentálja. Jelenleg négy csoport járja Európa különböző határvidékeit. Mi vagyunk a román–magyar határon, és különböző falvakat látogatunk. Identitásról, történelemről kérdezünk, régi képeket archiválunk és interjúkat készítünk.

A csoport itt lévő tagjai: Alexandrov Anna Budapestről pszichológia hallgató az ELTE-n, Šarūnas Rinkevičius Vilniusból érkezett, összehasonlító politikával foglalkozik, és beszél kicsit magyarul, meg sok más nyelven is. Danyi Gábor a koordinátor.

Megkérem önt, hogy mutatkozzon be.

Nagy István – 1954-ben születtem Gyorokon. Ez Aradtól keletre van mintegy 25 kilométerre. Nagyvarjason nőttem föl, ez Aradtól nyugatra van 14 kilométerre, 2–3 km-re az országhatártól. Aradon jártam középiskolába, Temesváron tudományegyetemre, és az egyetem után fizikatanárként Pécskára kerültem. Az óta itt élek. Interjú az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata számára részletei…

A pécskai zsidó temető

Korábban már közzétettem az alábbiakat, de a technika ördöge elnyelte.

2007-8-ban kétszer voltam a pécskai zsidó temetőben, és 238 sírkövet fényképeztem le. 67 sírkő képéről nem tudtam leolvasni a neveket. A 171 olvasható sírkövön 207 név olvasható. A névsor a képek után olvasható.

A pécskai zsidó temető részletei…

Egy felfüggesztett portál keltette zsongás

2016. december 29-e és 2017. 2017. 01. 17-e között mintegy negyven írás jelent meg annak kapcsán, hogy az RMDSZ Progress Alapítványa megszüntette a világhálós Erdélyi Riport további írásokkal való frissítését. A portál hat szerzője 2017. január 5-én blogot indított ER – Szerkesztőség néven.

Az Erdélyi Riport megszűnéséhez 65 internetes helyből 50 helyen szóltak hozzá.

Az alig látogatott portálról két hét alatt sokkal több szó volt, és sokkal többen fejtették ki a véleményüket, és vitatkoztak róla, mint előtte hónapokon keresztül.

Az írók, megszólalók többségét a liberális jelzővel szokták illetni, de írt pár konzervatívnak tekintett szerző is a történésről.

A nyomtatott lapokban, világhálós helyeken megjelent írásokhoz sok olvasó szólt hozzá.

A portál megszűnése kapcsán petíciós kezdeményezés is született, amelyet 2017. 01. 2-a és 18-a között között 785-en írtak alá, akik közül mintegy százan megjegyzést is fűztek az aláírásukhoz, és 52-en nem fedték föl kilétüket.

A petíciót, és egyes írásokat megosztottak a fészbúkon is, ahol egyes helyeken igen sok hozzászóló, és hozzászólás összegyűlt.

A világhálós Erdélyi Riport felfüggesztése kapcsán megjelent írások, és hozzászólások 115 ezer szóra, 800 ezer karakterre rúgnak, és több, mint 300 A4-es oldalt töltenek meg. Megszűnik az Erdélyi Riport 001-185 Megszűnik az Erdélyi Riport 186-314

Az Erdélyi Riport megszüntető Progress Alapítvány a gazdája a maszol.ro portálnak is. 2016. végén utóbbinál is voltak személyi változtatások. Volt, akinek csak az éppen lejáró szerződését nem hosszabbították meg, és olyan is, akitől közös megegyezéssel váltak meg. A két történet közös osztója a Progress Alapítvány, így maszol.ro-s szövegek is látótérbe bekerültek.

A gyűjteményben szereplő szövegek megjelenési helyén és a fészbukon hozzászólók száma 201, akik közül 101-en csak egyszer szóltak hozzá. A legtöbbször hozzászólók lajstroma:

Hozzászólások helye

Hozzászólások száma

Hozzászólás-átlag helyenként

Nagy István 18 218 12,11
Szilágyi N. Sándor 9 198 22,00
Váradi Nagy Pál 9 148 16,44
Lajos Notaros 3 76 25,33
Stanik István 5 72 14,40
Magyari Nándor László 10 52 5,20
Albert Antal Orsolya 5 49 9,80
László Márkó 5 46 9,20
Papp Sándor Zsigmond 4 37 9,25
Sipos Zoltán 5 32 6,40
Fall Sándor 6 27 4,50
Agoston Hugo 2 26 13,00
László F. Török 5 21 4,20
Mary Szőke Magdala 4 19 4,75
Zsombor Ferencz 9 18 2,00
Grausam Géza 9 17 1,89
E Ferencz Judit 4 16 4,00
Molnár Attila 1 12 12,00
Vásárhelyi István 2 12 6,00
Éva Rácz 1 11 11,00
Papp Gyula Attila 2 11 5,50
Zoltán Zsolt Mészáros 4 11 2,75
Opris Tibor Istvan 1 10 10,00
Zsolt Erdei 1 9 9,00
Haaz Sandor 2 9 4,50
Péter Bányai 6 9 1,50
Szigeti Enikő 1 8 8,00
Bakk Miklós 2 8 4,00
Tomi Bodor 3 8 2,67

Az 50 hozzászólásos helyből 1–1 hozzászóló volt öt helyen, 2–2 háromon, 3–3 héten, 4–4 haton, 5–5 négyen, hat egyen, 7–7 kettőn, 8–8 és 9–9 négyen, és 10–10 kettőn. A legtöbb hozzászóló és hozzászólás a következő helyeken volt:

hozzászólók hozzászólások hozzászólás
– nap –
Beadvány az Erdélyi Riport megszüntetése ellen
/ 2017. 01. 02.
106 106
Megszűnik az Erdélyi Riport (?) / 2016. 12. 29. 29 70 9
Szilágyi N. Sándor megosztása
Ivan Karamazov: Beadvány az Erdélyi Riport megszüntetése ellen  / 2017. 01. 2., 15:31
27 242 10
Stanik István megosztása / 2017. 01. 8., 20:33 26 567 8
Balogh Levente, Pap Melinda, Rostás Szabolcs – Áll a bál az RMDSZ-es sajtónál / 2017. 01. 03. 19 23 3
Ágoston Hugó – Nyílt levél Maszol-ügyben Kelemen Hunornak / 2017-01-10 17 50 5
Ivan Karamazov (Demény Péter) megosztása / 2017. 01. 2., 12:30 14 23 2
Stanik István megosztása / 2017. 01. 2., 18:06 14 136 6
Szilágyi N. Sándor megosztása
Beadvány az Erdélyi Riport megszüntetése ellen / 2017. 01. 7., 9:35
13 49 2
Kelemen Hunor válasza Ágoston Hugó nyílt levelére Maszol-ügyben / 2017. 01. 12 12 23 5

Hozzászólások csak a közlést követő néhány napon voltak. A lecsengés időtartama így oszlott meg: 10–10 nap két helyen, 9 háromon, 8, 7 és 6 egyen, 5 haton, 4 kettőn, 3 ötön, 2 napon vagy csak a megjelenés napján szóltak hozzá tizennégy helyen. Az 50 helyből csak 10 helyen szóltak hozzá több mint 5 napon át.

A fészbúkon hozzászólók 2017. 01. 14-én létrehozták a Merre tovább, romániai magyar nyilvánosság? nyilvános csoportot. A csoportnak 2017. 01. 18-án 85, 29-én 103 tagja volt. Ezen a helyen érdekes felvetések és szövegközlések, no meg persze hozzászólások születtek. Merre tovább, romániai magyar nyilvánosság – fészbúkcsoport

Hogy lesz-e tárgyiasult hozadéka a kezdeményezésnek, egy szervezet, amely az eddigi erdélyi gyakorlatnál a magyarság érdekeit hatékonyabban szolgáló, nyomtatott és világhálós sajtót, nyilvánosságot hoz létre az majd elválik.

Erdélyi magyar politikai közélet 2003–2013

Az Aradon élő, Temesváron született Borbély Zsolt Attila 2013-ban kapott egy öt hónapos ösztöndíjat, hogy megírja a romániai, az erdélyi magyar politikai közélet 2003–2013 közötti történetét.

EMNT-10 borító

A kötetet tegnap, 2014. február 17-én mutatta be az aradi Tulipán könyves-borházban.

DSC_3639b

A szerző által fölkért kérdezőként lehettem részese az eseménynek. Erdélyi magyar politikai közélet 2003–2013 részletei…

Nagyvarjas (1333, 1822… ?!)

Írta”: a nagyvarnyasi nép. Fölidézte, mögidézte, mögfésülte, tötte-vötte, gépbe tötte: Szabó István (Nagyvarjas – Sarkad – Szöged, 2013 október)
Megjelent az Aradi Alma Mater Alapítvány Szövétnek című kiadványának 2013. decemberi számának 6–12 oldalain.

Elhangzott 2013.október 12-én, a Szeged-Alsóváros Mátyás-téri Ferences Kolostor Nagytermében, az Ötágú síp Kulturális Egyesület összejövetelén.

Nagyvarjasi iskola és templom

Éccör régön éggy kisvarnyasi faluesze aszonta, hogy ű úgy tuggya, hogy mikor az Úristen a világot teremtötte, akkor aszonta, hogy sok jó embör kis helyön is elfér. Így lött Kisvarnyas. A többiek mög mönnyönek innét dógukra. Oszt így lött Nagyvarnyas. (Mákos Ferenc körösztapám)

Nagyvarjas (1333, 1822… ?!) részletei…