Magamról

Az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata /European Network Remembrance and Solidarity/ kért tőlem egy interjút, és ahhoz egy önéletrajzot.

Íme az önéletrajz, amit elküldtem.

Önéletrajz

Nagy István

1954. október 3-án születtem az Arad megyei Gyorokon, ahol anyai nagyanyám, és a szüleim akkor éltek.

1955-ben a szüleim apai nagyszüleimhez, Nagyvarjasra költöztek. Ott nőttem föl.

Elemi iskolába Nagyvarjason, V-VIII-ba Tornyán, utána az aradi 3-as számú Középiskolába érettségiztem. A Temesvári Tudományegyetem természettudományi karán 1979-ben kaptam fizikus diplomát.

1979-ben a Pécskai Pionírházba helyeztek elektronika szakkörirányítónak.

1979–80-ban Tornyán voltam fizikatanár.

1980–85 között a Pécskai 2-es számú Általános Iskolában fizikát tanítottam.

1985–90 között a Pécskai Pionírház elektronika szakkörét vezettem.

1989. december 28-án kezdeményeztem a Pécskai RMDSZ szervezetének megalakítását, amelynek 2005-ig elnöke voltam.

E közben 1992–2004 között Pécska RMDSZ-es főállású alpolgármestereként dolgoztam, és kétszer voltam két-két évig az Arad megyei RMDSZ előbb önkormányzati, majd közművelődési alelnöke. 1993–95 között tagja voltam az RMDSZ országos döntéshozó testületének, a Szövetségi Képviselők Tanácsának. 2008-ban kiléptem az RMDSZ-ből.

2010-ben kértem a keresztnevem megváltoztatását Ștefanból Istvánra a hivatalos okmányaimon.

1992–2000 között Heinrich József kiadó plébánossal közösen szerkesztettük a havonta 8 A3-as oldalon kiadott Pécskai Újságot.

1995-ben egyik kezdeményezője és tördelő szerkesztője voltam a Dr. Kovách Géza – Fejezetek Pécska nagyközség múltjából című könyvnek.

Szedője és tördelőszerkesztője voltam Apácai Bölöni Sándor – Cú, vénasszony bábája(1997) és Betyárgyerek az erdőben (1999) könyveinek.

Nagyhalmágyi Sándor – Magyarpécska múltjából könyvét 1999-ben adtuk ki.

2008-ban Péter László – Kálmány Lajos, válogatott tanulmányok, 2009-ben Kálmány Lajos – Magyar hitvilág című könyveknek.

2007-ben jelent meg a 600 oldalas Monografia Pecica című kötet, amelynek szedő tördelőszerkesztője voltam, és 130 oldalát magam írtam.

2010-ben jelent meg az általam szerkesztett Pécskai nótafa című nótáskönyv.

2013 óta tördelem az Aradi Kölcsey Egyesület könyveit, de tördeltem már a Szabadságszobor Egyesület és barátok könyveit is.

2010-ben jelent meg a Pécskai – magyar – oktatás 1910-2010, Európából Európába,  2013-ban a Tornyai tanítók és diákok, 2014-ben a Nagyvarjasi harangszó, Szabó Istvánnal közösen írt, és 2015-ben Ficzay Dénes – Kis irodalomtörténet című könyvem.

2000-ben, majd 2009-ben is készítettem Klebelsberg-CD-t, benne Huszti József – Gróf Klebelsberg Kuno életműve könyvével, 2011-ben digitalizáltam Aradvármegye monográfiájának hat kötetét (1892–1912) és Somogyi Gyula – Arad és Aradvármegye községeinek leírása (1913), 2012-ben Kehrer Károly – Arad megye népoktátasügye 1885–1910-ig (1910), 2013-ban Lakatos Ottó – Arad I–III (1881), Némethy Károly – Arad tanügyi története I–II (1890), Fábián Gábor – Arad vármegye leírása (1835), Varga Ottó – Aradi vértanúk emlékalbuma, Jókai-Bródy-Rákosy – 18negyvennyolcz a magyar szabadságharcz 1848-49-ben könyveket, és 2015-ben a Ficzay Dénes Aradi Krónika (1997), Aradi séták (2001), Válogatott írások (2005), Emlékkönyv (2007) és A vértanúk sírja (2008) köteteit.

1999-ben a helyi Kálmány Lajos Közművelődési Egyesülettel – Dr. Pálfi Sándor elnök, alulírott alelnök – kezdeményeztük a helyi katolikus templom falán Kálmány Lajos emléktábláját. Ugyanott helyeztük el az általam kezdeményezett Mester János (2010) és Nagy Oszkár (2015) emléktáblákat.

2010. augusztus 22-én avattuk a templomkertben álló obeliszkre vésett I. világháborús pécskai magyar hősi halottak névsorát, és 2011. július 18-án a honvédsír-emlékművet a katolikus temetőben. Ezeket én kezdeményeztem, és vittem végig.

2000-ben részese voltam a templomkertben található Gróf Klebelsberg Kuno szobor felállításának.

2005 és 2016 között novemberben több Klebelsberg-Napot szerveztem, amelyeken az eseményhez kötődő, az előző évben elhangzott előadásokból 50–60 oldalas füzeteket szerkesztettem Mester Jánosról, a romániai és Arad megyei magyar közoktatásról, Klebelsberg Kunoról és Ormós Zsigmondról.

Írtam tanulmányt az Arad megyei magyar települések nevei Trianon utáni megváltoztatásáról,és a romániai VIII-osok tudásszint-mérő vizsgáiról.

2004-től a Pécskai 2-es számú Általános Iskola, és a szintén pécskai Gheorghe Lazăr elméleti középiskola fizikatanára vagyok.

A honlapom: http://nagyistvan.pecska.ro/

A fészbúkon itt vagyok elérhető: https://www.facebook.com/nagyvarjas

Feleségem Nagy – született Gaál – Mária nyugdíjas magyartanár.

Fiúnk Ákos (1981) informatikus, gyermekeik Csongor, Villő és Boróka. Lányunk Imola (1983) topográfus mérnök.

“Magamról” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

    Adjátok vissza a hegyeimet!
    “Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a hegyeimet!

    Bevallom őszintén: nem érdekel sem a politikátok, sem a világnézeti kérdéseitek, sem nagyszabású elgondolásaitok, melyekkel az embermilliók sorsát rendezni kívánjátok. Nem érdekelnek az embermilliók sem. Egy érdekel csupán: adjátok vissza a hegyeimet!

    Mert bármit is mondjanak a tudósok, a fiskálisok és a katonák: azok a hegyek az enyimek. Mint ahogy én is hozzájok tartozom attól a perctől kezdve, hogy megszülettem a lábok alatt, abban a kis házban, s ők benéztek hozzám az ablakon. Nem a telekkönyv szerint voltak az enyimek, az igaz. De enyimek voltak Isten rendelése szerint, azáltal, hogy ott születtem s ott lettem emberré. Adjátok vissza a hegyeimet!

    Nézzétek urak: idestova ötven esztendeje már, hogy belerángattatok ebbe a játékba. Játszottatok az én bőrömön háborút és országosztást, ideoda ajándékozgattatok engem s a hegyeimet, mint ahogy gyermekek ajándékozzák a játékszereket egymásnak. S én ötven esztendeig engedelmesen játszottam nektek mindent, amit csak parancsoltatok: kisebbségi sorsot, megaláztatást és elnyomatást, üldöztetést nyelvem és fajtám miatt, fölszabadulást és katonásdit. Játszottam háborút. Lelkesedést és halálfélelmet, rámenős bátorságot és fejvesztett menekülést, játszottam kétségbeesést, fájdalmat, dühöt, elvesztett háborút. Játszottam elvesztett otthont és elvesztett családot, csikorgó fogú bosszúvágyat és hadifogságot, játszottam hontalan bujdosást, magányos, kóborló farkassorsot az emberi rengetegben… urak, nekem elég volt. Én nem játszom tovább. Adjátok vissza a hegyeimet!

    Ne mondjátok, hogy keressek magamnak máshol helyet a világban, mert nincsen ennek a világnak helye, ami az enyém volna azon az egyen kívül. Ne mondjátok, hogy befogadtok ebbe vagy abba az országba, mert nincsen nekem azokban az országokban semmi keresnivalóm. Ne mondjátok, hogy lelek magamnak hegyet a Kordillerrákban, vagy a Sierra Nevadán: mert a más hegyei azok, nem az enyimek. Az én számomra nincs szépségük és nincs békességük azoknak a hegyeknek. Adjátok vissza az én hegyeimet! És azt se mondjátok, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a sorsa, mert milliók váltak földönfutókká játékaitok során és én csak egy vagyok a milliók közül. Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj. Adjátok vissza a hegyeimet! Ne mondjátok azt sem, hogy van, aki többet vesztett, senki sem vesztett annyit, mint én. Nekem nem volt Palotám, amit fölépíthetnétek valahol a föld másik oldalán. Nekem nem volt vagyonom, amit bankjaitok visszafizethetnének, ha megszállná őket a jótékonyság láza. Állásom sem volt, hivatalom sem, ami helyett újat adhatnátok. Nekem semmim sem volt, csak a hegyeim s egy asszony, akit szerettem. S ez a kettő együtt többet ért, mint a világ valamennyi palotája, vagyona és hivatala. Senki sem vesztett ebben a játékban annyit, mint én. Adjátok vissza a hegyeimet!

    Urak, én alázatosan elhiszem, hogy nagyok vagytok és hatalmasok. Hogy kisujjatok egyetlen mozdulatára milliók halnak meg, országok cserélnek gazdát és földrészek süllyednek el a tengerek mélységeibe. De mindezeken túl hinni szeretném azt is, hogy tisztelitek az igazságot és a törvényt, amit Isten a világnak adott, és hogy a szívetekben jószándék szűri át még a kisujjatok mozdulatát is. De ezt csak akkor hihetem el, ha eltörlitek a rontást, ami játékaitok nyomán erre a világra rászabadult, és visszaadjátok a hegyeimet.

    …Urak, elmondom nektek az életemet. A játékot, amit játszanom kellett, mert így írtátok meg számomra a szerepet. Nem egyik, vagy másik közületek, nem ez vagy amaz. Ennek a szerepnek a megírásában nincsen közöttetek bűnösebb és bűntelenebb. Mind együtt vagytok felelősek ezért a rettenetes játékért. Valamennyien, kik a világ dolgait intéztétek, határokon és drótsövényeken, és világrészeken innen és túl. Elvettétek a hegyeimet. S az életemet elrontottátok, mint ahogy a vásott gyermek elrontja a játékszert, amit már megunt, s aztán szemétre löki.”
    WASS ALBERT Egy volt diák, hiányoznak a régi diák évek, de ez van öregszünk. Tisztelettel:AK 2010.04.03

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.