Juhász Bélát kérdeztem

2015 októberében indult a Nyugati Jelenben Juhász Béla interjúsorozata, amelyben aradi személyiségeket kérdezve azok portréit rajzolja meg. Úgy gondoltam, hogy mintegy hatvan megjelent interjú után, ideje őt is bemutatni.

2011-ben az asztalnál ülő Pellegrini Miklós mellett Juhász Béla adott elő a pécskai Klebelsberg Napon.

1950-es vagy. Hol születtél?

Aradon, a Templom utcában, és ott is laktam 21 éves koromig.

A nagyszüleidről mi jut eszedbe?

Csak két nagymamámat ismertem. A velünk lakó, engem nevelő anyai nagymamámat édes nagymamának neveztem, ő háztartásbeli volt. Szomorú asszony volt, mert a németek elvitték a háborúba a fiát, anyám öccsét, aki a háború után Franciaországban nyitott egy szabó műhelyt, majd nyomtalanul eltűnt. Az anyai nagyapám, Rónai Ferenc neves úriszabó volt, és negyvenvalahány évesen meghalt.

Az olykor meglátogató apai nagymama, a kicsi nagymama néha hozott a piacról gyönyörű rántani való – élő – csirkéket. Ő mészárszékben, majd egy kenyeret és tejet árusító boltban dolgozott, és onnan kaptuk naponta a friss félbarna kenyeret és a tejet. Juhász nagytata 63 évet élt. Őt hat éves koromban még láttam.

A szüleid hol születtek, mivel foglalkoztak?

Mind a ketten aradiak.

Anyámat, mivel valaki azt mondta, hogy német származású, a háború után 3,5 évre elvitték a Don-kanyarba Oroszországba, ahol szénbányában kellett dolgoznia. Ahogy hazajött összeházasodtak a korábbról ismert apámmal. Könyvelő volt az élelmiszernagykernél.

Apám kereskedőinas volt az Apponyi cégnél, kereskedő maradt, és nyugdíjazásáig a megyei nagy cipőraktárnak volt a főnöke.

Testvéreid?

Egy két évvel kisebb húgom van. A textil szakmában dolgozott.

Gyermekkorodra hogy emlékszel?

A Templom utcában egy 14 lakásos, kertes bérházban laktunk, és annak tágas udvarában mozgalmas, szép gyerekkorom volt. Sokan voltunk gyerekek.

Bár kétszer is jártam úszótanfolyamra a ligeti uszodába, mégsem sikerült megtanulnom úszni.

Emlékszel-e az óvónődre?

Steinhübel Böbe meg Irén óvónéni tanítottak a Zárda épületében lévő óvodában. Sokat szerepeltünk színpadon, többször én voltam a bőgatyás kaszás. Titteltóbel Emmi volt a nagy szerelmem. Az egyik szereposztásban ő volt a királylány, én meg a herceg.

Fölmerült-e, hogy román iskolába írassanak a szüleid?

Nem tudok róla.

Melyik iskolában voltál elemis?

A zárda épületében lévő iskolába jártam.

Ki volt a tanítód?

Nagyon aranyos tanító nénim volt, Oláh Erzsébet. Szerettem.

Általános iskolában ki volt az osztályfőnököd? Mi jut eszedbe róla?

Incze Irén magyar- és történelemtanár volt az osztályfőnökünk. Jó tanáraim voltak, köztük Princz Pál, magyartanár. Nagyon szerettem Kutyik Lajos földrajztanárt is. Steinhübel Zoltán biológiát, az időközben Izraelbe távozott Markovitsné, majd Kapostyákné matematikára tanított.

Nyolcadik után miért éppen a 3-as számú Középiskolába mentél?

Öt középiskola volt Aradon. Oda mentek az osztálytársak, a barátok. Volt felvételi, és nagyon jó eredménnyel, második-harmadik helyen jutottam be. Soha nem voltam első tanuló, de mindig ott voltam az első ötben. Az elsők mindig lányok voltak. Az első volt Herescu Muci, aki most Amerikában egyetemen tanít fizikát, második volt Bokor Klári, aki vegyészmérnök lett. Fejér Lalival váltakozva voltunk harmadik-negyedikek.

A ti osztályotokból a szokásoshoz képest is sokan bejutottak egyetemre.

Nagyon sokan, 28-30-an bejutottunk. Írtam is akkor a bejutókról cikket az újságba.

Kik voltak az osztályfőnökeid?

Kilencedikben Gnandt János. Tizedikben szétváltunk humán- és reál osztályra. Reálba mentem, és Réhon József lett az osztályfőnökünk, aki a XI. második évharmadától elment helyettes főtanfelügyelőnek, akitől Ficzay Dénes vette át az osztályt. Jó osztályfőnökeink voltak. Törődtek velünk, és szerettük, tiszteltük őket.

Középiskolai tanáraid közül kikre emlékszel szívesen, vagy nem szívesen?

Fizikatanáromra, Fábián Györgyre mindenképpen nagyon szívesen emlékszem. Nagyon szigorú volt. Egyszer egy hármast is kaptam tőle, mert dumáltam a padtársammal, és nem tudtam folytatni a megkezdett gondolatmenetet. Nagyon jó tanárom volt Réhon József is, akitől nagyon sok kémiát tanultam, amíg tanított, mert utána Urbán József vette át a helyét. Kovács Miska bácsi matematikatanárra is szívesen emlékszem. Réhonnak nagyon sokat köszönhetek. Ő kedveltette meg velem a kémiát. Ezért is jutottam el XI-ben a kémia olimpia országos szakaszára.

Pótórákra jártál-e?

Tizenkettedikben matematikából voltam néhányszor Matekovits Misinél, aki a nagymamám melletti házban lakott. Az utolsó két hónapban egyszer egy héten jártam Fábiánhoz. És megvolt az eredménye.

Sportoltál-e?

Az túlzás, hogy sportoltam, de benne voltam az iskola második kosárlabda csapatában. Érettségi előtt kiugrott a vállam, amit Vadász Ernő edző-tornatanárom tett helyre. Pârvulescu doktor adott egy papírt umăr drept lax post traumatic diagnózissal. Az egyetemen ezzel fölmentettek a tornaórákról.

Érettségin fizikát vagy kémiát választottál-e?

Kémiát. Jó eredménnyel érettségiztem.

A Szent Csont Klub nevű történettel találkoztál-e?

Tudtam, hogy van, és egyszer hét közben, amikor nem volt program, elhívott Tarkó Gabi, akinek a nagymamájánál volt ez, és Znorovszky Attila meg Szekeres Gábor újságírókkal megnéztük. Stramm kis helynek tűnt. A következő héten mindkét látogatótársamat kirúgták a Vörös Lobogótól, mert elmentek oda. Valószínűleg az volt a baj, hogy nem jelentették. Engem meg az iskolában kivettek óráról, és egy pasas megpróbált kifaggatni. Nem volt, mit mondanom neki, mert bulizni nem jártam oda.

Temesváron fizika-kémiára felvételiztél?

Tiszta kémiára mentem volna, tudományegyetemre, de Temesváron nem volt. Kolozsvár nekem messzinek tűnt. Magyarul felvételiztem. Írásbeli volt matematikából, fizikából és kémiából, meg szóbeli kémiából.

Milyen volt az egyetemen?

Igazi egyetemista életet nem éltem. Közel voltam Aradhoz, és szinte minden hét végén hazajöttem. Nem jártam a kollégákkal kirándulni, bulizni meg így tovább. Diákszálláson laktam, elsőben hatan, utána öten, majd négyen, és utolsó évben ketten voltunk egy szobában. Hallgattam a nagyobb kollégákra, és első vizsgáimra csak a szesszióban tanultam, aminek egy kilences lett a vége általános kémiából, amit már középiskolából tudtam, mechanikából meg matematikából viszont elhúztak. A feltételek se voltak igazán jók. Utána nekiültem tanulni, és kilences átlaggal végeztem az egyetemet. Ott szoktam rá a cigarettára, és lettem dohányos 32 évig. 2001-ben abbahagytam.

Nem volt gond a tanulás, és az egyetem se tűnt túl nehéznek. Szerettem, és jól mentek a dolgok.

Az egyetemről melyik tanáraidra emlékszel?

Legjobban Toró Tiborra emlékszem, őt nagyon szerettem, nála többször jártam otthon is, és ő is meglátogatott Aradon. Hegedűs Imrénél készítettem az államvizsga dolgozatom nemlineáris optikából, amiről ma már nem sokat tudok. Nagyon szimpatizáltam kémiából a laborgyakorlatokat irántó Rusut, szerettem az aradi származású Birăut, aki mechanikát tanított, és Salló Ervint is, aki kémiatanítási módszertant meg kémiatörténetet adott elő..

Az egyetem elvégzésekor állást kellett választanod. Hova kerültél?

Iskolás korom óta írogattam a Vörös Lobogóba, az Ifjúmunkásba… Egyetemista koromban állandó munkatársuk voltam. Megtörtént, hogy havi 500 lej zsebpénzt szedtem össze az írásból. Felajánlották, hogy jöjjek újságírónak az aradi pártlaphoz, a Vörös Lobogóhoz. Akkor nem kellett volna bemennem az állásválasztásra, mert pártvonalon kivehettek. Ez nekem megfelelt, mert az utolsó év előtt megházasodtam. Minden hét végén bementem a szerkesztőségbe. Május táján behívott a főszerkesztő asszony, és elmondta, hogy „törvényváltozás miatt” nem kérhetnek ki az újsághoz. Az úgynevezett forradalom után megtudtam, hogy azért kellett elutasítaniuk személyemet, mert 1972-ben templomi esküvőt rendeztünk. Elkezdtem érdeklődni, és Juhász Zoltán újságíró nagybátyámon keresztül eljutottam a Tanügyi Újsághoz, akik az állásválasztás után fölvettek volna partiumi regionális tudósítónak. Egész jól hangzott.

Azonban olyan volt a konjunktúra, hogy akkor, 1973-ban hozták létre az ipari szakközépiskolákat, és Aradon, a városban volt nyolc állás a tanügyben, és öt az iparban. Az UCECOM iskolát néztem ki magamnak, amit elvitt előlem Berta Károly barátom, és így a faipari középiskolát választottam.

A faipariban mit tanítottál?

Egy évharmadig inasoknak tanítottam kémiát, utána pedig teljes katedrán fizikát. Fizikából véglegesítőztem, majd II. és I. fokozati vizsgát tettem. 18 évig tanítottam ott, aztán kiléptem a tanügyből.

Magántanítványaid voltak-e?

1992-ig. Rengeteg. Jó gyerekek. Az volt nekem a minden. A mostani Moise Nicorăból és a Ghiba Birtaból a legjobb gyerekeket hozzám adták. Orvosis felvételire készítettem őket fel, meg műszakira is. Egy adott pillanatban egy hét alatt száznál több gyerek fordult meg nálam. 5-7-en ültek az asztal körül, kétóránként váltották egymást, minden nap háromtól este kilencig, szombaton déltől nyolcig. Tanítványaim közül évente bejutott az orvosira 23-25 gyerek, és mérnökire még vagy tíz. Nagyon tetszett, és szerettem csinálni. E mellett tanítottam a faipariban, amely kezdetben egész jó iskola volt, de fokozatosan legyengült, most meg már megszűnőben van.

Miért járnak egyes diákok fizetett magánórákra?

Amikor hozzám járt az a sok gyerek, több mint tíz évig, volt felvételi vizsga, az orvosin 10-11-en voltak egy helyre. Azért kellett járni, mert akkora volt a konkurencia, és nehéz erőpróba volt a felvételi.

Nagyon sok diákot küldött hozzám az aradi sztár biológiatanár, Bunescuné. Biológiából terrorral kellett őket fölkészíteni, mert kívülről kellett tudni a tankönyvet, amihez egyfolytában egy bizonyos módszertannal kellett őket stresszben tartani, teszteket íratni…

Nem volt elég, hogy valaki nagyon jó legyen, hanem vizsgázni is tudni kellett. Erre mi kellett, hogy megtanítsuk őket, mert ezt az iskolában nem tették.

Tanárként követted-e a fizika alakulását?

Egy ideig, ameddig bírtam. Érdekelt. Szakirodalmat, viszont nem olvastam. Maximum módszertant és népszerűsítő cikkeket, könyveket.

A lényeg, hogy fizikatanárként végeztem az egyetemet, és az iskolába kerülve tanárként el kellett kezdenem tanulni azt a fizikát, amit meg kellett tanítani. Ezért 3-4 évig rendszeresen készültem az óráimra, füzeteket írtam tele feladatokkal, megoldásokkal. Példatárakat nyaltam át. De az utolsó pillanatig, ha volt egy vizsga, és közölték a feladatsort, akkor azt megoldottam. Napjaink fizikájának az alakulása (fekete anyag, fekete energia, kvantumfizika) érdekel, de mélyrehatóan követni nagyon nehéz.

Ahhoz, hogy rendesen tudjak magánórákat tartani, nekem nagyon-nagyon sokat kellett dolgoznom. Naprakésznek kellett lennem a feladatokkal meg a vizsgatételekkel. De nagyon élveztem.

Hogy élted meg 1989 decemberét?

Arra emlékszem, hogy az utcánkban sorakoztak a páncélozott katonai szállító járművek – katonákkal –, a TAB-ok. Volt egy nagyon jó fejű diákom, nagyon szeretett engem, az apja magasrangú szekus volt, és tőle hallottam először a temesvári eseményekről… Amikor lövöldözéseket hallottunk, most már tudom, hogy többnyire vaktöltényeket használtak, hasaltunk az emeleti szobánkban. 25-26-án fölhívtak a szerkesztőségből, hogy menjek el a Sajtóklubba, mert lesz egy megbeszélés, ahol ott volt Cziszter Kálmán, Tokay György, Pávai Gyula és mások. Az RMDSZ szervezéséről folyt az eszmecsere. Cziszter javasolta, hogy engem is vegyenek be a vezetőségbe, amit nem vállaltam el. Soha nem szerettem gyűléseken ülni, a politikát se nagyon, és tudtam, hogy vár az a rengeteg magántanítvány, akikkel folytatnom kell, akár van Ceaușescu, akár nincs, mert tanév végén vizsga csak lesz… Kint, a téren nem voltam.

Miért lettél vállalkozó?

Már régóta izgatta a fantáziámat. A saját házunk földszintjén volt három üzlethelyiség. Annak idején apósom és anyósom mosodát és festődét működtetett. Apósom neves kelmefestő volt. Hátul most is ott vannak a már nem használt műhelyek. Volt egy kis helyiség, amelyben egy idős néni harisnyaszem-felszedéssel foglalkozott, akitől apósom nem vett házbért. Egy másik helyiségben trafik volt, azt egy szövetkezet bérelte havi hét (!) lejért. Az a helyiség, ahol a festődének volt az áruátvevése szabad volt. Úgy gondoltam, hogy csináljunk valamit, miközben továbbmegy a tanügy. Társultam Váci Gyuri volt focistával, akinek kiterjedt kapcsolati hálója volt, és egy ügyeskedő kolléganővel az iskolából. Összeadtunk pénzt és megnyitottuk a boltot az üres helyiségben. 1992-ben terjeszkedtünk. Elküldtem a nénit, megszakítottam a kapcsolatot a szövetkezettel. Hét hónap után a kolléganőt elküldtük. 1994-ben Váci is kilépett. Sokat veszítettem, mert őt ki kellett fizetnem, miközben a pénzünk áruban volt. Kölcsönöket vettem fel. Utána egyedül folytattam.

Hányban szálltál ki az iskolából?

1992-ben két évre fizetetlen szabadságra mentem a faipariból, majd kiléptem a tanügyből, mert nem volt képem tovább kérni a fizetetlent. Rosszul tettem. Utólag megbántam. Hat eladóm volt akkor, és nem hagyhattam állandó felügyelet nélkül az üzletet…

Hány évig működött a vállalkozás?

1990 májusában indítottuk a Bel Ami-t, és 2016. október 31-én zártam be az üzletet. Szép volt. Az elején nagyon szerettem.

Vállalkozóként követted-e az aradi magyar oktatás dolgait?

Támogattam az Alma Mater Alapítványt, a Szövétneket. Ha volt egy Gólyabál szívesen adtam a gyerekeknek tárgyakat, ezt-azt.

Amikor kezdett rosszul menni az üzlet, behívtak helyettesítő tanárnak fél normával a Csikybe, meg egy évig a faipariba is.

A lányomat a Csikybe adtam, és rajta keresztül megvolt a kapcsolat egykori iskolámmal. De soha nem mentem érdeklődni a lányomról, elvből. A szülői értekezletekre feleségem járt. Én győztem meg, hogy a Goldișra menjen, marketing-management-re. Negyedéven párhuzamosan beiratkozott informatikára is, amit szintén elvégzett. Mindkettőn évfolyam-első volt.

Hányban mentél vissza az iskolába?

Teljes normával 2010 februárjában, amikor kineveztek igazgatónak. Előtte több évig tanítottam ott, a cég mellett, mint óraadó.

Ki, győzött meg, hogy legyél igazgató?

Helyettesítő tanárként dolgoztam az iskolában, és 2009 szeptemberétől Király András átvette Szakács Ferenctől az iskola vezetését. Hadnagy Éva volt az aligazgató. Királyt kinevezték államtitkárnak. Ők ketten behívtak az igazgatói irodába, és elmondták, hogy igazgatónak szeretnének. Nagyon meglepődtem, mert abszolút nem számítottam rá. Közösen meggyőztek.

Gondolom, azért tettek oda engem, mert akkor épült iskolánk új szárnya, és kellett a vállalkozói tudásom meg tapasztalatom. Tárgyalnom kellett egyfolytában az építőkkel, a szerelőkkel. Be kellett rendezni az új osztálytermeket, a módszertani kabineteket, a dísztermet…

Másnap nagyszünetben jött a helyettes főtanfelügyelő, Pellegrini Miklós, és bejelentette a döntést, pedig kinevezés még sehol sem volt. Szót adott, hogy mondjak valamit. Mit mondhattam volna hirtelenjében? Csak hebegtem-habogtam.

Három és fél évig csináltam. 2013 nyarán kiderült, hogy rákos vagyok… Most, egy hónapja gyógyultnak nyilvánítottak. Írásban is.

Hogy gondoltad, mi az, amit igazgatóként megpróbálsz összehozni?

Azon voltam, hogy az épület rendesen meg legyen csinálva, és be legyen rendezve.

Arra törekedtem, hogy barátságos hangulat alakuljon ki az iskolában, hogy a gyerekek szívesen jöjjenek oda.

Voltak problémák, voltak viták, de mindig azt mondtam, hogy a gyerekeket nem büntetni, hanem nevelni kell.

Lehet, hogy túlságosan is, de utáltam a gyűléseket. Nem szerettem a vérszegény megbeszéléseket, amelyeken egyesek csak azért kértek szót, hogy saját hangjukat hallják.

Úgy vettem észre, hogy a kollégák szeretnek.

Vagyonvédelmi megfontolásból kamerákat szereltettem a folyosókra, az udvarra, a bentlakásba meg a tornaterembe, amiért balhé lett. Végül lecsillapodott a hangulat. Voltak fegyelmi problémák, amelyek a kameráknak köszönhetően derültek ki. Egyszer a gyerekek lökdösődtek a WC-ben, és összetörték a csempét. Az volt a büntetés, hogy egy héten belül állítsák vissza az eredeti állapotot. És visszacsinálták. Azóta messziről köszön nekem az a gyerek. De ha akkor kirúgtuk volna, azzal nem biztos, hogy jót teszünk.

Nagyon sok időm ment rá, mert reggel fél nyolctól este félhat-hatig bent voltam. Szombaton és vasárnap is, hol ez, hol az volt.

Utólag hogy ítéled meg ezt a három és fél év igazgatói periódusodat?

Nagyon szívesen csináltam. Értem el eredményeket is. Voltak rendellenes szokások, amelyek miatt felment a pumpa, de rendnek kellett lennie, mert a felelősség az enyém volt. Úgy gondolom, hogy a képességeimhez képest helytálltam, mint igazgató. Utána többen még vissza is sírtak. Mások meg féltek tőlem.

Közben megszoktattam a gyerekeket, hogy fizikából is érettségizzenek. 2013-ban az egyik 9,90-et, a másik 9,40-et írt. Egyikük Manchesterben végezte az alapképzést, és most Delphben mesterizik, a másik most Linzben doktorál.

Kellemetlen körülmények között távolítottak el az igazgatóságból, de Isten éltesse őket sokáig!

A betegszabadságom után a pécskai román iskolából mentem nyugdíjba. Kicsi lett a nyugdíjam, 1081 lej, de nemrég fölvettek az írószövetségbe, és kapok 50% ráadást.

Eltelt közben pár év. Időnként eszedbe jut még az iskola?

Igen. Gyakran eszembe jut. Be is szoktam lépni a titkárságra, két hónapban egyszer, amikor viszem a Szövétnek tiszteletpéldányait. Van, hogy elmegyek az unokáimért, de nem szívesen megyek be a tanáriba. Pedig a volt kollégák kedvesek, a kolléganők aranyosak.

Kikre emlékszel szívesen a Csikyből?

Nem szeretnék neveket kiemelni, mert általában szerettem a kollégáimat, kolléganőimet, jó volt a viszony, majdnem baráti. A titkársággal jóban voltam, a főtitkárnővel néha kiáltoztam, mert kihozott a sodromból, de hamar elmúlt mindkettőnknek. Ha mostanában találkozunk, ő is szívesen emlékszik vissza a munkakapcsolatunkra.

Milyennek látod a román oktatási rendszert?

Nehéz kérdés. Vannak apró dolgok, amelyekkel nem értek egyet. Eleve nem értek egyet a tantárgyversenyekkel, mert csak kínozzák a gyereket, hogy menjen a versenyre, mert akkor kap piros pontot. Ott pedig a gyerekek által megoldhatatlan versenyfeladatokat adnak a szervezők a minisztériumból. A Csikyben piros pontokat kapnak azok a gyerekek is, akik elmennek egy könyvbemutatóra, ami eleinte felháborított, de most már örülök neki, mert az a 30 gyerek nem a szerző pofájáért megy el, hanem a piros pontért, de ott van, jó helyen van, és ragad rá valami.

A román oktatás még mindig el van maradva legalább pár évtizeddel attól az oktatástól, amilyennek kéne lennie a 21. századi oktatási rendszernek. A tankönyvek is, a vizsgatételek is. Igaz, kicsit már változtak, de még mindig nem fektetnek elég hangsúlyt a diákok gondolkodásának fejlesztésére, a logikára, a dolgok gyakorlati oldalára, még mindig évszámokat kérnek a történelemtanárok, verseket kell megtanulni kívülről az irodalomórákra, kötelező jelleggel, ahelyett hogy kedvtelésből tanuljanak meg egy-egy szép verset a gyerekek. Fizikából, kémiából jelentek meg a régieknél illusztráltabb, színesebb tankönyvek, de sok tanár még mindig a lexikális tudást követeli.

Szerinted van-e erdélyi magyar oktatási rendszer?

Nem hiszem, hogy van. Az erdélyi magyar oktatás a romániai oktatásnak egy fejezete. Sajnos nincs egyénisége, pedig jó lenne, kellene, hogy legyen.

Nagyon örülök, hogy az unokáim az óvodában a magyar népdalokat énekelték.

Másképpen foglalkoznak a magyar iskolákban a gyerekekkel. Olyan évzáró meg anyáknapi ünnepségeket, farsangi mulatságot láttam a Tóth Árpád teremben, hogy meghatódtam, és nagyon tetszett. Egy-egy ilyen előadásra odavonzzák a szülőket is a díszterembe. Nem tudom, hogyan történnek ezek a román iskolákban…

A szomorú az, hogy az iskolák nem önállóak. Sem a román, sem a magyar iskolák. Teljesen alárendeltek a tanfelügyelőségnek, illetve a minisztériumnak. Csak nagyon piti dolgokban hozhatnak önálló döntéseket. Ez pedig hátráltatja a fejlődést.

Mekkorák az unokáid?

Az egyik 11, a másik 9 éves. A nagyobbik most megy ötödikbe. Még nem tudjuk, hogy ki lesz az osztályfőnöke.

Tanárként is láttad, igazgatóként is kellett találkozz vele. Milyennek látod az iskolák felszereltségét?

Nincs komoly gond. Vannak sportszerek, térképek, laboratóriumi felszerelések, vetítők. Hogy azt mennyire használják, az tanárfüggő. Éder Ottó nagyon sok mindent beszerzett, Magyarországról is annak idején…

Hogy látod az egyre inkább dívó mutatványoktatást, a rengeteg fénymásolt ezt meg azt?

Divat most. Van jó fénymásolója a Csikynek is.

Az biztos, hogy híve vagyok annak a tanításnak, ami látványos. A fizikatanár végezzen érdekfeszítő kísérleteket, a kémiatanár robbantson, füstöltesse a kémcsöveket, mert ez a gyerekeknek nagyon jót tesz. Vetítsenek filmeket. Sokkal több marad meg a gyerekben egy negyedórás film nyomán, minthogy diktálna helyette a tanár.

A fénymásolt lapok, a munkafüzetek is hasznosak lehetnek. Híve vagyok ennek, inkább, mint a sok dumának.

A tanév végi vizsgák mindig fölrázzák a közvéleményt. Hol lehet a hiba, hogy csak 60% körüli a sikeresség megyei szinten?

Sok gyereknek nem érdeke, hogy külön készüljön ezekre a vizsgákra.

Díjazni kellene az első tízet, de nem csupán értéktelen papírokkal, és biztos, hogy jobban felkészülnének a gyerekek.

Nyolcadikban lehet, hogy hatna, de az érettségitől mégiscsak függ a továbbtanulás lehetősége, és a saját életének a perspektíváját határolja be a vizsgán elért eredmény.

Az érettségi tételeknek a nehézségi fokát le kéne csökkenteni, hogy a hatos átlag aránylag könnyen jöjjön össze. A tételek között legyenek elérhető kérdések, a csúcstehetségek részére pedig kellenének szuper-nehéz feladatok is. Jelenleg ez a rendszer elijeszti a gyerekeket az érettségitől. A tételkészítők valószínűleg nem iskolai tanárok, hanem egyetemeken vagy csúcsiskolákban tanítók.

Ha már úgyis mindenkit bevesznek az egyetemekre, akkor miért legyen olyan rossz az eredménye a végzősök felének? Nem értek ezzel egyet, ugyanúgy, mint a versenyekkel sem.

Hogy látod te a Romániai Magyar Pedagógusszövetség országos és megyei szervezetét?

Azt láttam, hogy a megyei elnök gyakran bejött az iskolába. Szerveztek különféle versenyeket, nagyobb hangsúlyt fektetve az elemistákra meg az általános iskolásokra. De nemzetközi versenyek, például a Zrínyi Ilona matematikaverseny szervezésében is részt vettek. Kétévente osztogatták a Márki Sándor díjat magyar pedagógusoknak, akik valószínűleg meg is érdemelték. Tanári táborokat szerveztek. Engem még régebben be akartak szervezni az országos bizottságba, amit nem vállaltam, és végül Rogoz Mariannát sikerült meggyőzniük. Ha kellett valami szakmai tanács, akkor segítették a magyar pedagógusokat, főleg falun. Szerintem jól végezték a dolgukat.

A Nyugati Jelenben időnként Réhon József, Murvai Miklós vitaindítókat írnak iskoláink, oktatásunk állapotáról, és soha nem lett vita, nem volt hozzászólás. Miért van ez?

Szerintem elsősorban azért, mert sem Murvai, sem Réhon már nincsenek elég közel az iskolához. Sok mindenben egyetértek velük, de nem elég reális a hozzáállásuk. Ugyanúgy van, mint ahogy én magamban reklamáltam, hogy egy magyar rendezvényen miért nem vesznek részt a Csikys tanárok? Vagy csak kettő-három. Aztán próbáltam megérteni őket: messze laknak, vár rájuk a család, millió mindennapi gond, megszokták az érdektelenséget. A kétévenkénti Véndiák-találkozókon én még elkaptam, amikor a végén baráti társaságok összejöttünk, és jól éreztük magunkat, de legutóbb is már csak hat-hét jelentkező volt. Az emberek elfásultak.

Réhon és Murvai jóhiszemű idealisták, türelmetlenek is, de a jó szándék megvan bennük. Biztos igazuk van abban, hogy sokkal többet kellene tenniük a tanároknak.

Szerintem a tanítók talán közelebb vannak a gyerekekhez, talán többet tesznek, viszik őket kirándulni, ide-oda. A nagyobbaknál ritkábban történik meg ez is.

Nekem eddig volt öt könyvbemutatóm. Az elsőre eljött vagy tizenöt kolléga, a másodikra már csak kilenc és az utolsón már csak hárman voltak. Az elsőn érdekelte őket, hogy néz ki ez a szivar, aki rákos, és még nem halt meg. A következőkre sokkal hatásosabb módszerrel hívtam őket, de már nem volt annyira izgalmas a személyem, kezdtem meggyógyulni. De nem akarok rosszmájú lenni.

1989 előtt voltál-e párttag?

Voltam. Amikor szóba jött, hogy a kihelyezésnél kivesz az újság, akkor azt is mondták, hogy párttag kellene, hogy legyek. Utolsó évesen odamentem a párttitkárhoz, hogy be szeretnék lépni a pártba. Meghívtak egy egyetemi pártgyűlésre, és volt, aki felszólalt ellenem, hogy karriert akarok csinálni a párttagságból. Igaza volt. Végül nagy örömmel bevettek. Az iskolában Fehér Miki volt a párttitkár, és én a helyettese. Az volt a dolgom, hogy gyűjtsem a tagdíjat, és vezessem annak nyilvántartását. Büszke vagyok arra, hogy 18 év alatt egyszer sem szólaltam föl a pártgyűlésen.

1989 előtt kerültél-e kapcsolatba a szekuritátéval?

Gondolom, hogy szekuritátés volt, aki a Szentcsont Klub miatt faggatott.

Egyszer az iskolában behívott a legjobb barátom, Fehér Miki, igazgató volt éppen, és mondta: te, voltak itt a szekutól és érdeklődtek felőled. Mit? Érdekli őket, hogy miért lett felásva az udvarotok, mert tudják, hogy ebben a házban ’55 előtt egy zsidó ékszerész család lakott, akik kimentek Izraelbe, de akkor éppen az országban jártak látogatóban, és lehet, azért lett felásva az udvar, mert keresték az elásott aranyat. Elmondtam Mikinek, hogy azért volt az ásás, mert eldugult a mosoda lefolyója, és ki kellett cserélni a vezetéket.

Magánórán tanítottam teljesen normálisan viselkedő, tehetséges, szekus gyerekeket.

Soha nem próbáltak beszervezni.

Az RMDSZ-be mikor léptél be?

Az alakulásakor.

Középiskolásként a tanulás mellett zenéltél is. Szoktál-e még muzsikálni?

Hallgatni szoktam a zenét. Öt évig tanultam itthon akkordeonozni. A gitár divatosabb volt, és ezért egy évig azt is tanultam, ugyancsak a Doroghy bácsitól, aki motorbiciklivel járt a tanítványaihoz félórákat adni. A 3-asban megalakítottuk az Andromeda együttest. A dobos-énekes Bunda Laci a román tagozatra járt, New Yorkban nyugalmazott belsőépítész, Bercovici Vládi anyja román, apja zsidó, de magyarul beszélt, fogorvos Izraelben, Katkó Pali fiatalon meghalt, Virgil Iuga apja román, anyja magyar, így magyarul beszéltünk a zenekarban. Én szólógitáros voltam. Nagyon jó sulibulikat rendeztünk, hívtak bennünket a Slaviciba, a Ghiba Birtaba meg klubokba is. Nagyon élveztük, és pénzt is kerestünk vele. Egy fellépésért 3-400 lejt kapott a csapat, ami diákként nekünk nagyon jól jött. Utoljára 1970-ben léptünk föl a Vörös Lobogó születésnapi buliján, az Astoria szállóban.

Gyakran írsz jegyzeteket a Nyugati Jelenbe. Fölkérésre vagy ötletszerűen teszed?

Ha van ihletem, akkor írok. Elvből nem írok a migránsokról és politikai dolgokról.

Egyszer kért meg egyik kolléga, hogy számoljak be egy rendezvényről helyette, személyes okokból.

Írom az interjúkat. Már hatvan közülük megjelent kötetben is. És további négy elkészült. Itt megtörténik, hogy interjúalanyt javasolnak. Még vannak a listán, de most már kezd hígulni a választék.

Szoktál-e olvasni?

Szoktam. Olvasom a Nyugati Jelent, a facebook-ot, néha érdekes dolgokat az internetről, a Szövétnek részére beküldött anyagokat, mint szerkesztő, az Irodalmi Jelent, nagy szeretettel az UFO Magazint, a Hihetetlen Magazint, nemrég beleolvastam Schwartz Gyuri könyveibe. Voltunk egy hetet Egerben, és megkértem egy könyvesbolt eladóját, hogy mutasson egy olyan könyvet, amit mostanában sokan szeretnek Magyarországon. Egy francia írónő, Anna Gavalda könyvét ajánlotta, amit elolvastam. Modernebb felfogású, szerkesztésű, szerelmi csalódás leírása. Még adott kettőt, amiket még nem olvastam el. Az egyik Grecsó Krisztián új novelláskötete.

Másfél éve előfizetem a Jurnalul Arădeant, hogy lássam ki halt meg a megyében, és belenézek az UTA meccseiről szóló cikkekbe. Utoljára az UTA–Vagonul meccsen voltam kint, ahol 5:3-ra nyert a Vagonul. Vagy az UTA? Nem emlékszem.

Kik a kedvenc íróid, költőid?

Szeretem Esterházy Pétert, aki a kedvencem. Stanisłav Lemet, Ray Bradburyt, Salingert is szívesen olvastam. Örkény Istvánt, Karinthy Ferencet, Juhász Gyulát, Kosztolányit de Rejtő Jenőt is szeretem. Jeszenyint is a kedvencek közé sorolhatom.

Sok aradi magyar rendezvényen veszel részt. Milyennek ítéled ezek látogatottságát és közönségét?

Nagyon jó a véleményem. Aradon rengeteg a kulturális rendezvény, könyvbemutató, kiállítás megnyitó, már nem jutok el mindenikre, és most már válogatok. Döbbenetes, hogy egy könyvbemutatón – mondjuk a Jelen Házban –, megjelenik 160-180 ember. Ilyen nincs Magyarországon sem. Az úgymond sikeres szegedi könyvbemutatómon voltak 25-en, és az ott nagyon mozgó, budapesti költő haverom – Radnai István –, nagyon rácsodálkozott, mert nála csak 11-en voltak.

Jó, hogy nagyon sok a rendezvény, és a még meglévő kevés magyarságnak van miből válogatnia. Szerintem van néha abszolút nacionalista jellegű program, van kevésbé értékes könyvet bemutató esemény, és vannak számomra jók, értékesek, érdekesek is.

Befolyásolja az embereket az időjárás is, de ennek ellenére eljönnek.

Nagy dolog, hogy a színházba, Aradra elhoznak kiváló darabokat is, lásd Körhinta, volt az Operaház tavaly, eljött Gálvölgyi a Hullaégetővel, ami egy különleges darab, és jönnek szórakoztató előadások is, és tolong a közönség. Bár van barátom, aki régen átment Budapestre, hogy lásson egy-két darabot, de nem megy el Aradon a színházba. Nem használják ki eléggé a lehetőségeiket az aradiak.

Régebben álmodni nem mertünk pop- és rockkoncertekről. Falunapra jönnek a Csocseszék is, de jön Sarusi Mihály is bemutatni könyveit.

Egyre jobban aratnak sikert a falunapok.

Miért látni kevés tanárt ezeken a rendezvényeken?

Ez az örök kérdésem nekem is. Nem tudom. Szörnyű rosszul esik látni, hogy az iskola dísztermében van az esemény, és egy-két tanárnál több nincs jelen.

Sok Araddal kapcsolatos rendezvény van, és azokra se jönnek el a magyartanárok, a történelemtanárok. Mert, hogy nem jön el egy matematikatanár…

Én azt sem értem. A fiatalabbak meg a középkorúak nem jönnek el. Péter András nyugalmazott matektanár, például, el szokott jönni. Lehet olyan, hogy az iskolától, a városközponttól messze laknak, mire hazaérnek, család, gyerek, ez az, de akkor is…

Egyszer-egyszer van ilyen, de mindig?

Egyik nagyra becsült kolléganő csak színházba jön, néha, de a férje, szintén pedagógus, inkább a kiskertbe megy…

Minket 1969–73 között Ficzay Dénes, Kovách Géza és Erélyi Karcsi is hívott a Barátság Házában tartott magyar rendezvényekre. Az a tanár, aki ő maga nem megy el, az nyilván nem is hív diákokat, nem is javasol nekik eseményeket.

Ezért tisztelem mostanában Rudolf Ágit, aki tördeli és javítja is a Szövétneket, akit rávettem, hogy hozzon tanítványokat a könyvbemutatókra, és 20-25 gyerek eljön. Tudom a gyerekektől, hogy piros pontot kapnak érte, de legalább jönnek. Ugyanúgy piros pontot kapnak, ha elmennek a színházba. Valahogy kell stimulálni a diákokat. A tanárokat nem tudom, hogyan lehetne ösztönözni a részvételre.

Akiben nincs zsigeri kíváncsiság azt nehéz motiválni.

Nincs rá magyarázatom. Csak sajnálkozni tudok.

Arad magyar közművelődésével viszonylag sok intézmény foglalkozik: Nyugati Jelen, Kölcsey Egyesület, Szabadság-szobor Egyesület, Tóth Árpád Irodalmi Kör, Aradi Magyar Kamaraszínház.

Nagyon fontos, hogy a Jelen naponta megjelenik. Nem tudom, meddig fogják győzni.

Addig győzik, amíg Böszörményi Zoltán beteszi a mínuszt a kasszába.

Igen. Úgy látom, hogy még bírja.

De az újságot is csak az öregek meg az idősebbek olvassák.

Minek alapján választod ki interjúalanyaidat?

A saját véleményem alapján választom azokat, akiket arra valónak tartok, de a szerkesztőséget is megkérdem, hogy mehet, vagy nem mehet? Most az évkönyvbe írtam a Budapesti Nagycirkusz vezetőjéről, aki régi barátom. Neki előtte engedélyt kellett kérnie a minisztériumától, hisz közszereplő.

Miért zuhan a megyeszékhely, Arad magyarságának létszáma?

Zuhan Magyarország magyarsága is, mert elmennek jobb körülmények közé. Aradon, sajnos nagyon sok idős magyar ember távozik az élők sorából. És kevés az utánpótlás, a magyar gyerek. Mert kevesen nevelik magyarnak a gyereküket.

Miért jár az aradi magyar gyerekeknek szinte a fele román iskolába?

Ez a szülőknek a nagy hibája. A szülők közül sokan nem tudják azt felfogni, hogy mennyivel hasznosabb lenne a gyereknek, ha anyanyelvén tanulna. Nagyon befolyásolhatók is a szülők: szomszéd, barát, ismerős, hogy azért adja román iskolába, hogy jobban érvényesüljön. Nem azért, mert nem szeretik Petőfit, és jobban szeretik Coșbucot. Meg vannak győződve róla, hogy a gyerekük érvényesüléséhez az kell, hogy az ország nyelvén tanuljanak. Ez nagy hülyeség, mert nem igaz. De nem tudom, hogy mivel lehetne őket meggyőzni. Attól tartanak, hogy hátránya lesz a gyereküknek abból, ha magyarul tanulnak. Másrészt, van, aki magyarul tanul, elmegy egyetemre, Magyarországra vagy messzebbre, és biztos, hogy onnan már nem jön vissza ide.

Érdekel a politika?

Érdekel, információs szinten. Megnézem a híradókat, általában a magyarokat. De csak arra figyelek, ami érdekel. Politikai, gazdasági dolgok érdekelnek, de a sok rémhírtől meg a balesetektől, katasztrófáktól frászom van. Általában kíváncsi vagyok, hogy mi van a világban, mire számíthatunk.

Nagyon hazug dolognak tartom a politikát. Minden szinten. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek rendes politikusok, de nagyon-nagyon sokat hazudnak annak érdekében, hogy elérjék a céljukat. És nagyon elszomorít, hogy a tömegek csukott szemmel hisznek a hazugságnak. Ez a fájdalmas.

Mi a véleményed arról, hogy bár létezett az RMDSZ, mégis lett még két magyar párt: a Polgári Párt meg az Erdélyi Magyar Néppárt is?

Voltak ellentétek, ellenvélemények. Minden pártban van ilyen. Először klikkek alakultak az RMDSZ-en belül, az egyik nagyobb hangsúlyt akart fektetni a radikalizmusra, a másik talán jobban be akart nyalni a román pártoknak, és akkor kiváltak, mert nem tudtak meglenni együtt. Végül is eredménytelenül.

Az RMDSZ tevékenységét követed-e?

Követem. Ha az újságban vagy az interneten megjelenik róluk valamilyen információs anyag, akkor beleolvasok.

Lehetne eredményesebb ez a szervezet?

Nem tudom megmondani. Nagyon nehéz a helyzet. Nagyon kevesen vagyunk. Kis lépések politikájával, diplomatikusan apróságokat érnek el, de lényeges eredményekre nem számítok.

Szerinted miért mennek el az aradi magyar politikusok csak a saját rendezvényeikre, és a másokéra szinte senki, sehova?

Volt nekem is könyvbemutatóm, amelyre eljöttek ketten-hárman, ha külön meghívtam őket. Telítve vannak, gyűléseznek, szervezkednek – olykor eredménytelenül. Akarnak a családjukkal is lenni. A párjaik mostanában sehova se kísérik el őket.

Az autonómiáról mi a véleményed?

Húha. Hát igen. Az, hogy Székelyföldnek területi autonómiája legyen, nehéz téma. Ha megvalósulna, akkor mi lenne a szórványmagyarokkal, meg a kolozsváriakkal, temesváriakkal? Mi hasznunk lenne nekünk, aradi magyaroknak abból, hogy Székelyföldnek autonómiája van? Nem tudom elképzelni. Nem hiszem, hogy belátható időn belül elérhető az autonómia. Ami fájó, hogy már késő. Ráadásul a többségieket évtizedek óta autonómiaellenességre tanítják. Az autonómiát elfogadó románok jelentéktelen számban vannak.

Román tévét szoktál-e nézni?

Egyre ritkábban. Oda jutottam, hogy a futball világbajnokságot – a döntőt kivéve –, idén nem néztem, mert magyarul nálunk nem volt hallható. Haragszom ezért rájuk. Román csatornákon azért nem nézek filmeket, mert feliratosak.

Mik a terveid?

Szeretnék még sokat írni. Szeretnék most már olyan könyvet írni, ami valóban sikeres, amit nem csak a barátaim, ismerőseim olvasnak el, amit el lehet adni, és nem négyet vesznek meg belőle két év alatt a könyvesboltban.

Gondolkozom már egy regényen, amelynek egy része megjelent az Arad–Gyula kétnyelvű antológiában, a Kötőszavakban. De nem nagyon jut rá elég időm.

Még akarok interjúkat készíteni, jó jegyzeteket írni. Szeretném az üzlethelyiségünket kiadni, mert anyagilag segítene, és biztonságot nyújtana.

Szeretném, hogy követni tudjam az unokáim fejlődését az érettségin túl is.

Jó lenne még tanítani is, de nincs szükség az én tanításomra. Magánórák nem jöhetnek számításba, mert a fizikát levették az étlapról. Iskolában nincs szükség rám, mert kevés a fizikaóra, és sok a fizikatanár.

Barátaid között milyen a magyarok és a románok közötti arány?

Igazi barátaim már nincsenek, mert vagy elmentek külföldre, vagy meghaltak, vagy megváltoztak. Haverjaim vannak, elsősorban magyarok, de akadnak románok is, akik tisztelnek.

Már senkivel nem járunk össze. Így alakult. Úgy látom, hogy napjaink embere már csak saját magának és a családjának él.

Fizikus, kémikus képzettséggel milyen a viszonyod az istenhittel?

Hívő vagyok, de nem fanatikus. Templomjáró nem vagyok, de karácsonykor, húsvétkor elmegyünk a templomba. Nincs türelmem végigülni egy misét. Megtörténik, hogy a feleségem napközben becsal egy imára a templomba.

Nem szeretem belemártani ujjaimat a szenteltvízbe.

Hiszem, hogy létezik mindenek felett egy erő, egy energia, amely ezt az egész világegyetemet megteremtette. Nem hosszú fehér szakállú bácsira gondolok.

Hiszek a sorsban is. Meg az időjárási frontok hatásaiban.

Hiszek az energiavámpírok rossz, romboló hatásában.

Hiszek a szeretet erejében.

Hiszek a szerelemben.

Hiszek az emberekben, főleg a fiatalokban. Nagyon-nagyon szeretem a fiatalokat. Hiszem, hogy övék a jövő. Akkor is, ha sok mindenben nem értünk egyet. Ezt úgy magyarázom, hogy én maradtam le.

A feleséged is nyugdíjas?

Igen. Korábban a Közegészségügyi Ellenőrző Hivatalnál, a Sanepidnél volt laboratóriumi asszisztens.

Ha jól hallom, akkor együtt laktok a lányoddal meg az unokáitokkal.

Igen. A két srác imádja a számítógépes játékokat. És teli van a lakás legókkal. Gyűjtöttek pénzt, és vettek a szüleik nekik egy-egy laptopot is. Ügyes, jól nevelt, tehetséges gyerekek. Tegnap a kicsi feltöltötte a nagyanyja telefonjára a WhatsAppot.

A lányod és a vejed?

A vejem informatikus, a marketinges és informatikus lányom meg itthonról dolgozik, és két fiának szenteli ideje nagy részét. Viszi őket úszni, karatéra, angolra, a nagyobbat gitárórára.

Közösségi alkat, vagy magányos farkas vagy inkább?

Ez jó kérdés. Nem vagyok magányos farkas. Szeretem a közösséget. Szeretek olyan emberekkel beszélgetni, akiket erre alkalmasnak tartok. Utálom a hazugságot, a félrebeszélést, a szerepjátszást. Én őszintének tartom magamat, és akit hasonlóan őszintének látok, avval szívesen eltöltöm az időmet. Ilyen értelemben szeretek társaságban lenni.

Most már az Írószövetségbe is felvettek. Oda, magyarként, mint egy egzotikumot vettek be. De nagyon melegen fogadtak. Megadták a 2016-os prózadíjat. Tettek az írásaimból az ARCA című folyóiratukba.

Irigyeid vannak-e?

Igen. Biztos vannak, főleg az írogatók, kultúra-szervezők között. Van, akiről érzem, hogy irigy, pedig nem kéne annak lennie. Ez az ember habitusától függ, hogy hajlik-e az irigységre vagy sem. Azt hiszem, hogy az, akinek irigyei vannak, letett valamit az asztalra. Valami irigylésre méltót.

Szeretnek az emberek?

Azt hiszem, hogy igen. Kivétel persze van. A gyerekek eleve szerettek. Ma bementünk az egyik üzletbe, és egy fiatal eladónak felderült a tekintete: „Csókolom, tanár bácsi!”… Azt hiszem, hogy a kollégák nagy része is szeretett. Soha nem volt gondom a szomszédokkal, sem a családban.

Azt hiszem, megbecsültek. Én is megbecsülöm a másikat. És vannak olyanok is, akikkel nem rokonszenvezek.

Szereted az embereket?

Attól függ. Általában igen, szeretem a jó, az őszinte, a megbízható embereket. Szeretem azokat, akik engem is szeretnek. Szeretem a fiatalságot, a gyerekeket nagyon. A megengedett határok között szeretem a szép nőket.

Voltak, vannak példaképeid?

Nem mondhatom.

Elismerték, elismerik munkádat?

Hát, mit értesz elismerésen? Azt, hogy egy ismerős megállít az utcán és mondja, hogy jó volt ez az interjúd, tetszett az utóbbi jegyzeted, egyetértek veled, az valódi elismerés. Rendezvényen idősebb asszony – akit nem ismerek –, odajön hozzám, hogy tanár úr, nagyon tetszett, amit írt, kivágom az írásait és gyűjtöm. Vagy a nagyvarjasi Szabó Pista Sarkadról a Lestyán-interjú megjelenése után megdicsért. Ő, és Kövér Péter meg Puskel Péter és Böszörményi Zoltán szokott ilyet, és ez jólesik.

Más elismerés? Megkaptam az Irodalmi Jelen prózadíját 2015-re – a Száraz Köd című novelláskötetemért –, és a Romániai Írószövetség aradi fiókjának prózadíját 2016-ra, ugyanazért a kötetért.

Ennyi.

Nem vagyok Márki Sándor díjas, sem Kölcsey díjas, és nem is bánom.

Jó gyermek voltál?

Igen. Egyszer verekedtem össze a nagy udvarunkban Neluval, egy román gyerekkel, de később nagyon jó haverok lettünk.

Akkor nem is lázadtál.

Nem. Nem volt, miért. Úgy neveltek a szüleim is, és olyan körülmények között nőttem föl, hogy ne legyen közvetlen okom a lázadásra.

Életemben kétszer futballoztam. Egyszer Kisvarjason, ahol eltört az orrom, és egyszer a strandon, a homokban, mezítláb, és kitörtem a kisujjamat.

Értek nagy csalódások?

Amikor nem vettek vissza a Csikybe, és nyolc hónappal a nyugdíjazásom előtt elküldtek -„segítségképpen” – Pécskára, a Gheorghe Lazăr román tannyelvű középsikolába, és odatettek, hogy versenyvizsgázzak a helyettesítői állásra, akkor az csalódás volt. Azért elsősorban, mert nem én akartam igazgató lenni a Csikyben, meggyőztek, hogy vállaljam el, csináltam is, ahogy tudtam. De mára elsepertem az útból ezt az epizódot is.

Szerelemben nem csalódtam. Kisebb, jelentéktelen csalódások értek, de azok mindenki életében vannak.

Milyennek látod a nyomtatott magyar sajtó jövőjét?

Erről én is nagyon sok embert megkérdeztem. Pár éven belül a papírformátumról át fog térni az internetes, online változatra.

Amikor bemegyek a Jelen szerkesztőségébe, és látom, hogy milyen kevesen gyártják a lapot, akkor nagyon elszomorodom.

A magyaros, nehéz ételeket szereted inkább, vagy a könnyebbeket? Nagyevő vagy?

Nem vagyok nagyevő. Gurman vagyok. A finom, magyaros ízeket szeretem. Rászoktam a kínai kajára is. Szeretem a rántott, panírozott ételeket. Szívesebben megeszem a rántott sajtot, mint a rántott karajt. Kedvencem a rántott párizsi. Amióta megvolt a gyomorműtétem, bármit ehetek. De módjával. Megeszem a fűszeres háziszalámit is, de egyetlen szeletet egy evésre.

Főzni tudsz?

Nem. A tea a maximum. Lehet, hogy tudnék, ha megpróbálnám, de nem hagynak.

Hogy viszonyulsz a szebbik nemhez?

Mindig sokkal jobban éreztem magam hölgytársaságban, mint pasikkal. A családban is hosszú ideig a nők voltak többségben, és az iskolákban is így van.

Leülni egy kocsmába, sörözni, beszélni férfiakkal a nőkről nem szoktam soha. Nem tudok órákat beszélgetni a fociról vagy a politikáról sem.

Sokkal jobb a hölgyekkel csevegni, akár pletykálni is.

Kell-e a mai embernek a vallásos hit?

Mindenképpen kellene, de ha bemegyek a templomba, akkor látom a sok üres helyet, ami elszomorít.

Sokkal jobbak lehetnének az emberek, ha lenne egy ideáljuk. Nem feltétlenül, hogy higgyenek egy Istenben, hanem hogy higgyenek a szeretetben, a jóban.

Nem feltétlenül a papokban kell, hogy higgyenek, hanem az univerzumban, a mindenhatóban.

Szabadidődben mi a kedvenc tevékenységed?

A számítógépnél sok időt töltök. Egyre ritkábban, de még odanézek a tévé-képernyőre. Nagyon ritkán nézek meg egy műsort elölről végig.

Néha elcsal a feleségem egy sétára, a Maros-partra. Megyek szívesen. Meghallgatok egy-egy könyvbemutatót, megnézek egy kiállítást és szívesen megyek színházba. Bérletem van az Aradi Kamaraszínházba.

Gyorsan olvasol?

Lassan. Sajnos. Gyorsolvasási szakkönyvet is vettem. Az az érzésem, hogy gyorsan olvasva felületesen olvasok, és nem tudom rendesen megérteni az olvasottakat. Ezért nem szeretem a feliratos filmeket.

Hiszel a földönkívüli élet lehetőségében?

Igen. Nagyon hiszek benne. Olvastam könyveket erről a témáról. Nem mondhatom, hogy biztos vagyok benne, hogy létezik. De még senki sem bizonyította be az ellenkezőjét.

Optimista vagy?

Általában próbálok az lenni. Tudom, hogy annak kellene lennem. Próbálom nevelni magam, hogy optimista legyek. De van, amikor kicsit negatívistán gondolkodom. Akkor azt próbálom elhessegetni magamtól.

Félsz az öregkortól?

Nem vagyok rá kíváncsi. Félek a betegségtől, a tehetetlenségtől, attól, hogy mások terhére legyek. Az elhülyüléstől, a szellemi leépüléstől félek.

Érzelmes típus vagy?

Nagyon. Könnyen elérzékenyülök. Megtörténik néha, hogy tele lesz könnyekkel a szemem.

Szoktál sírni?

Mostanában nem. Visszatartom.

Könnyen fel tudnak dühíteni?

Igen. Nagyon könnyen. Olyan a személyiségtípusom. Lehet azért is, mert bika jegyben születtem. Könnyen felmegy bennem a pumpa, de aránylag hamar lehiggadok, és elnézem azt, hogy felhúztak.

A bosszúságok múló dolgok. Most már nem csinálok belőlük nagy problémát.

Egy időben, még az iskolában is, annyi mindenért ettem magamat, és rágódtam. Nem tudtam elfogadni sok mindent, aztán rendeződtek a dolgok.

A homoszexualitásról mit gondolsz?

Engem undorít a gondolata, de ugyanakkor elfogadom. Úgy olvastam régebben, hogy van született, amely ellen semmi kifogásom nem lehet, és van kialakult, amit elítélendőnek tartok.

Nincs velük semmi bajom. Vannak homoszexuális ismerőseim, akár haveroknak is mondhatom őket, de maga a gondolat nekem nagyon idegen.

Mi az ars poeticád?

Nincs ars poeticám. Nem tudnám megfogalmazni.

Gazdagnak érzed magad?

Anyagilag egyáltalán nem. Lelkileg gazdagnak érzem magam. Gazdagnak azért, mert nagyon szép életem volt eddig, nagyon sok sikert értem el, de a legnagyobb siker az, hogy meggyógyultam a rákból. Most már írásba is adták a klinikán. És én elhiszem. Ez nagyon-nagyon gazdaggá tesz engem. A feleségemmel 46 éve szép családi életet élünk. A gyerekeink, bár háromszor dolgoztak néhány hónapot Amerikában, itt vannak velünk, és ennek örülök. Az unokáim okosak, ügyesek, egészségesek.

Akkor megállapítható az is, hogy boldog vagy?

Igen. Boldog vagyok. Pontosan. Ezek után nem lehet nem boldognak lenni.

Ez az interjú a Nyugati Jelenben jelent meg: 1., 2., 3., 4.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..