Klebelsberg-nap 4. – Szűcs Zoltán konzul előadása

A 2010. november 6-ai pécskai Klebelsberg-nap délelőttjének második részét Mester Jánosnak szenteltük.

Az asztalnál – balról jobbra – Bogoly József Ágoston, Nagy István, Bella Ibolya, Szűcs Zoltán és SJ Pakot Géza.

Erre az alkalomra készült az a füzet, amely itt található.

Az első előadó Magyarország kolozsvári konzulja, dr. Szűcs Zoltán volt.

Íme beszédének szerkesztett változata:

A romániai magyar közösségeknek életerősnek, jó külső körülmények között kell fejlődniük. Egy erdélyi lelkipásztor szavaival élve csupán harangszóval és iskolacsengővel lehet magyar közösséget, magyar nyelvi közösséget építeni.

Erről Ábrányi Emil így emlékezik meg:

Magyar nyelv

Hatalmas, szép nyelv,

Magyarnak nyelve!

Maradj örökké

Nagy és virágzó!

Kísérjen áldás,

… Amíg világ áll!

S legyen megáldott

Az is, ki téged

Ajkára vesz majd:

Elsőt rebegve,

Végsőt sóhajtva!

(1885)

A költő nem téved, mert amennyiben mindenki saját anyanyelvén hívhatja imára istenét, aki anyanyelvén szolgál számára a vasárnapi szentmisén vagy istentiszteleten, használhatja a nyelvét, óvodában, iskolában, hivatalokban, méltó emléket állíthat tudósainak és papjainak, ápolhatja nemzete történelmét, hagyományait, fejlesztheti kultúráját, akkor kialakul egy jó értelemben vett közérzet, biztonság. Mind e mellett léteznie kell a szülőföld családalapításhoz elengedhetetlen megtartó erejének, anyagi biztonságnak, munkalehetőségnek, és akkor megfelelő számú kisgyermek születik, akit az élet rendje szerint keresztelnek, bevezetnek a hit közösségébe, iskolába járatják és nevelik, hogy a közösség hasznos tagjává váljék.

A Magyar Köztársaság kormánya ilyen erős magyar közösségekben hisz, és ezért tesz, illetve tenni is kíván.

A szimbolikus, de mérhetetlen bizalmat sugárzó törvényekkel, amelyek jelképezik az anyaország és a Kárpát-medencében vagy emigrációban élő magyarok összetartozását, valamint testvéri jobbot nyújtva ajánlják minden határon túli élő honfitárs számára a lehetőséget, hogy összetartozását magyar állampolgársággal nyilváníthassa ki Magyarország új lehetőségeket, jobb környezetet is kíván kialakítani a külhoni magyarságnak. Ehhez igyekszik partnerre találni a helyi magyarok mellett a szomszédos országok kormányaiban, hogy érvényesülhessenek azok a jogok és kötelezettségek, amelyeket nemzetközi szerződések biztosítanak minden nemzeti vagy etnikai kisebbségben élő közösség vagy annak szuverén tagja részére.

Konstatálhatjuk, hogy a magyar és román kormányok közötti kapcsolatok és politikai pártok közötti együttműködés jelenleg korábban nem látott módon fejlődik, amelytől konkrét eredményeket is várunk.

Magyarország nem csak kétoldalú kontextusban gondolkodik, de az Európai Unió 2011. január elsejét követő első félévében az EU elnökségét betöltő országként is tenni kíván a nemzetiségi, nyelvi jogok minél nagyobb arányú érvényesítése területén is, amelyhez kapcsolódóan 27 ország előtt van lehetősége bemutatni közös nyelvünk, történelmünk, hagyományaink értékeit Európa fővárosaiban és döntéshozatali központjaiban.

Magyarország nem csak a kulturális sokszínűség értékeinek felmutatásával, kommunikációs hozadékaival kívánja a magyarság érdekeit szolgálni, hanem például a Közép-kelet európai roma közösség gondjainak stratégiai elemzésével igyekszik európai politika szintjére emelni egyes kisebbségek megoldatlan problémáit.

Politikailag és szakmailag támogat minden európai határ könnyebb átjárhatóságát, így Románia elnökségünk idejére eső schengeni csatlakozását is.

Hazánk a határon túl élő közösségek fejlődése érdekében átalakítja, átláthatóvá teszi támogatás-fejlesztési és pályázati politikáját is. Épít egy olyan erős Magyarországot, amelynek támogatására méltán számíthat minden magyar ember.

Kérem a magyar, és ha eljöttek, akkor a román elöljárókat is, hogy együttműködéseikkel fejlesszék a pécskai magyar közösséget, ápolják a helyi kulturális közösség vezetői által kialakított, mára megkerülhetetlen hagyományát a Klebelsberg-napoknak, amelynek összetartó ereje fölülírhat még, rövid távon nyilvánvalóan kedvezőtlennek ható, racionalitásokat is.

Ajánlom, hogy Magyarország Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusa ezt követően is partnere lesz minden pozitív kezdeményezés közvetítésére, felkarolására, támogatására.

Engedjék meg, hogy végezetül Reményik Sándor: Szálla alá poklokra című verséből idézzek.

Érettetek vívok, miattatok,

S a Szépségért – a hétfejű sárkánnyal,

Mennyországért – az egész alvilággal.

És ne higgyétek azt,

Hogy elszakadtam volna tőletek,

Amért elbujdosom előletek.

Ó ne higyjétek ezt,

Miként a kicsinyhitűek teszik.

Ha tőletek százszor távol vagyok:

Bizony mondom, én veletek vagyok

Mind e világnak végezetéig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .