Egy felfüggesztett portál keltette zsongás

2016. december 29-e és 2017. 2017. 01. 17-e között mintegy negyven írás jelent meg annak kapcsán, hogy az RMDSZ Progress Alapítványa megszüntette a világhálós Erdélyi Riport további írásokkal való frissítését. A portál hat szerzője 2017. január 5-én blogot indított ER – Szerkesztőség néven.

Az Erdélyi Riport megszűnéséhez 65 internetes helyből 50 helyen szóltak hozzá.

Az alig látogatott portálról két hét alatt sokkal több szó volt, és sokkal többen fejtették ki a véleményüket, és vitatkoztak róla, mint előtte hónapokon keresztül.

Az írók, megszólalók többségét a liberális jelzővel szokták illetni, de írt pár konzervatívnak tekintett szerző is a történésről.

A nyomtatott lapokban, világhálós helyeken megjelent írásokhoz sok olvasó szólt hozzá.

A portál megszűnése kapcsán petíciós kezdeményezés is született, amelyet 2017. 01. 2-a és 18-a között között 785-en írtak alá, akik közül mintegy százan megjegyzést is fűztek az aláírásukhoz, és 52-en nem fedték föl kilétüket.

A petíciót, és egyes írásokat megosztottak a fészbúkon is, ahol egyes helyeken igen sok hozzászóló, és hozzászólás összegyűlt.

A világhálós Erdélyi Riport felfüggesztése kapcsán megjelent írások, és hozzászólások 115 ezer szóra, 800 ezer karakterre rúgnak, és több, mint 300 A4-es oldalt töltenek meg. Megszűnik az Erdélyi Riport 001-185 Megszűnik az Erdélyi Riport 186-314

Az Erdélyi Riport megszüntető Progress Alapítvány a gazdája a maszol.ro portálnak is. 2016. végén utóbbinál is voltak személyi változtatások. Volt, akinek csak az éppen lejáró szerződését nem hosszabbították meg, és olyan is, akitől közös megegyezéssel váltak meg. A két történet közös osztója a Progress Alapítvány, így maszol.ro-s szövegek is látótérbe bekerültek.

A gyűjteményben szereplő szövegek megjelenési helyén és a fészbukon hozzászólók száma 201, akik közül 101-en csak egyszer szóltak hozzá. A legtöbbször hozzászólók lajstroma:

Hozzászólások helye

Hozzászólások száma

Hozzászólás-átlag helyenként

Nagy István 18 218 12,11
Szilágyi N. Sándor 9 198 22,00
Váradi Nagy Pál 9 148 16,44
Lajos Notaros 3 76 25,33
Stanik István 5 72 14,40
Magyari Nándor László 10 52 5,20
Albert Antal Orsolya 5 49 9,80
László Márkó 5 46 9,20
Papp Sándor Zsigmond 4 37 9,25
Sipos Zoltán 5 32 6,40
Fall Sándor 6 27 4,50
Agoston Hugo 2 26 13,00
László F. Török 5 21 4,20
Mary Szőke Magdala 4 19 4,75
Zsombor Ferencz 9 18 2,00
Grausam Géza 9 17 1,89
E Ferencz Judit 4 16 4,00
Molnár Attila 1 12 12,00
Vásárhelyi István 2 12 6,00
Éva Rácz 1 11 11,00
Papp Gyula Attila 2 11 5,50
Zoltán Zsolt Mészáros 4 11 2,75
Opris Tibor Istvan 1 10 10,00
Zsolt Erdei 1 9 9,00
Haaz Sandor 2 9 4,50
Péter Bányai 6 9 1,50
Szigeti Enikő 1 8 8,00
Bakk Miklós 2 8 4,00
Tomi Bodor 3 8 2,67

Az 50 hozzászólásos helyből 1–1 hozzászóló volt öt helyen, 2–2 háromon, 3–3 héten, 4–4 haton, 5–5 négyen, hat egyen, 7–7 kettőn, 8–8 és 9–9 négyen, és 10–10 kettőn. A legtöbb hozzászóló és hozzászólás a következő helyeken volt:

hozzászólók hozzászólások hozzászólás
– nap –
Beadvány az Erdélyi Riport megszüntetése ellen
/ 2017. 01. 02.
106 106
Megszűnik az Erdélyi Riport (?) / 2016. 12. 29. 29 70 9
Szilágyi N. Sándor megosztása
Ivan Karamazov: Beadvány az Erdélyi Riport megszüntetése ellen  / 2017. 01. 2., 15:31
27 242 10
Stanik István megosztása / 2017. 01. 8., 20:33 26 567 8
Balogh Levente, Pap Melinda, Rostás Szabolcs – Áll a bál az RMDSZ-es sajtónál / 2017. 01. 03. 19 23 3
Ágoston Hugó – Nyílt levél Maszol-ügyben Kelemen Hunornak / 2017-01-10 17 50 5
Ivan Karamazov (Demény Péter) megosztása / 2017. 01. 2., 12:30 14 23 2
Stanik István megosztása / 2017. 01. 2., 18:06 14 136 6
Szilágyi N. Sándor megosztása
Beadvány az Erdélyi Riport megszüntetése ellen / 2017. 01. 7., 9:35
13 49 2
Kelemen Hunor válasza Ágoston Hugó nyílt levelére Maszol-ügyben / 2017. 01. 12 12 23 5

Hozzászólások csak a közlést követő néhány napon voltak. A lecsengés időtartama így oszlott meg: 10–10 nap két helyen, 9 háromon, 8, 7 és 6 egyen, 5 haton, 4 kettőn, 3 ötön, 2 napon vagy csak a megjelenés napján szóltak hozzá tizennégy helyen. Az 50 helyből csak 10 helyen szóltak hozzá több mint 5 napon át.

A fészbúkon hozzászólók 2017. 01. 14-én létrehozták a Merre tovább, romániai magyar nyilvánosság? nyilvános csoportot. A csoportnak 2017. 01. 18-án 85, 29-én 103 tagja volt. Ezen a helyen érdekes felvetések és szövegközlések, no meg persze hozzászólások születtek. Merre tovább, romániai magyar nyilvánosság – fészbúkcsoport

Hogy lesz-e tárgyiasult hozadéka a kezdeményezésnek, egy szervezet, amely az eddigi erdélyi gyakorlatnál a magyarság érdekeit hatékonyabban szolgáló, nyomtatott és világhálós sajtót, nyilvánosságot hoz létre az majd elválik.

Egy gondolat “Egy felfüggesztett portál keltette zsongás” bejegyzéshez

  1. Kedves István,
    ez lesz abból, ha valami nincsen pontosan megmondva. Itt ez úgy van felvezetve, és a címe is olyan, hogy abból csakis azt lehet érteni, mást meg nem, hogy az egész statisztikád egyedül és kizárólag az Erdélyi Riport körüli „zsongásról” szól, pedig az nem úgy van, hiszen a feldolgozásba azokat a sajtóanyagokat és fészbuk-bejegyzéseket is bevetted, amik csakis a maszolnál történt elbocsátásokról szólnak, ami egy másik történet, az Erdélyi Riporttal pedig egyáltalán nem foglalkoznak. Ezért ez így most félrevezető. Például a legtöbbet kommentált cikkek listáján ott van Ágoston Hugó levele Kelemen Hunornak és Kelemen Hunor válasza Ágoston Hugónak, pedig azokban szó se esik az Erdélyi Riportról, és a kommentek közt is csak egy-egy van mindegyiknél, amelyik megemlíti (és mindegyiket te írtad).
    És most csodálkozol rajta, hogy mit nem ért Ágoston Hugó, miközben ő meg azon csodálkozik, hogy hogy kerül az ő neve a statisztikádba 26 hozzászólással, mikor ő biztosan tudja, hogy az Erdélyi Riporttal kapcsolatban semmihez sem szólt hozzá sehol. A maszolnál történtekkel kapcsolatos anyagokhoz persze hozzászólt, ami érthető is, ő lévén az egyik érintett, de mondom, az egy másik történet, még ha valahol biztosan van is valami kapcsolat a kettő közt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .