Klebelsberg-nap 5. – A Klebelsberg szoborról

2010. december 17. péntek in Klebelsberg-nap | Comments (0)

A 2010. november 6-ai Klebelsberg-napon a szoboradományozó iskola, a Budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatója, dr. Horváth László, majd Nagy István elevenítette föl a tíz évvel korábban történteket.

Dr. Horváth László emlékezik

Azt hiszem, hogy nagyon fontos elmondani Önöknek, hogy ez a szobor hogyan alakult ki.

Nekem jutott ismét – akárcsak 10 esztendővel ezelőtt – a legegyszerűbb feladat: el kell mesélnem Önöknek ezen szobor születésének igaz történetét. Körülnézvén – hála az Úrnak – vannak itt közöttünk új arcok is, így nekik legalább új lesz a történetem. A többiek? …

Itt most sokan hiányoznak, és én nagyon mérges vagyok mindegyikre, aki hiányzik. Elképesztőnek tartom, hogy nincs itt az akkori lepel lerántója, Pokorni Zoltán. Nincs itt Semjén Zsolt, Katona Kálmán de hát mit tegyek. Szégyelljék magukat, hogy most nincsenek itt. Megkérdeztem, hogy csak nem szabbat van? Csak nem átoperáltak: Meg is sértődött.

Ismétlés a tudás anyja, meg olyan szép, kerek és hihetetlen az egész: ennyire lelkesek voltunk még 10 évvel fiatalabban mindannyian.

Hogy az elején kezdjem: Mint közismert az egyik utolsó ’48-as rab – iskolánk, a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum diákja – Katona Kálmán volt. Ő egy 1971-es „izgatásért” ült a 70-es évtized elején 8-10 hónapot a budapesti Gyűjtő Fogházban. Hogy pontosan mit csinált, azt is tudjuk: néhány szál virágot tett Petőfi Sándor szobrának talapzatához Budapesten, a Petőfi téren, március 15-én a hivatalos ünnepség után. Hogy ettől ki „izgult fel”? Remélem már soha nem fogjuk megtudni, de abban meg egészen biztos vagyok, hogy ilyen engedély nélküli cselekedetért a jövőben a Magyar Köztársaság területén már nem fognak büntetést osztogatni.

De lépjünk tovább! Szeretem a bort. Nagyszüleim Badacsonyiak, tehát a Szürkebarátot. Egerből a Dobó Pista bácsi nem a Bornemissza Gergely a gyermekkori olvasmányélményem, tehát az Egri bikavért is pusztítom elég rendesen. Az Úr bocsássa meg nekem, hogy nyáron egy-két korsó sört is legurítok a torkomon. Óránként? Szóval, volt egy pesti városi legenda: „Aradon az osztrák tisztek sörrel koccintottak a 13 vértanú kivégzésének estéjén, ezért az igaz magyarok fogadalmat tettek: 150 évig nem koccintunk sörrel!!!” 1990-ben kinyitották a nyugati határt, és így például a müncheni Sörcsarnokban igen nehéz volt betartani ezt a fogadalmunkat.

A fentiek után remélem, hogy mindenki számára világos miért lett volna fontos: 1999. október 6-án az aradi minorita apát szájából személyesen kell hallanom a feloldozást.

Itt voltam. Ervin atya is itt volt a minoritáktól. Ötödikén este a miseborral koccintottunk. A sör meg sem lett említve, így aztán azóta is dilemmában vagyok sörügyileg.

Akkor, 1999-ben még Aradon nem volt a magyar iskoláknak kollégiuma, a legközelebbi „biztonságos” és vatikáni valutával megfizethető hely la „Kolping” volt Pécskán. Felvettük a kapcsolatot Heinrich József esperes-plébános úrral. Alias Papbácsival: szállást szeretnénk egy éjszakára október 5-én 13 diák és 5 kísérő, közöttük egy aktív miniszter. Mert Katona Kálmán, volt Puskás-diák, az utolsó ’48-as fogoly addigra Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi miniszter lett. Természetesen biciklivel jöttünk 4 nap alatt. Budapest–Kecskemét (100 km), Kecskemét–Hódmezővásárhely (100 km), Hódmezővásárhely–Battonya (70 km), Battonya–Pécska (20 km), majd reggel Pécska–Arad az utolsó 20 km volt az irány.

Az út izgalmas volt: sok ünnepi beszéddel, egy kevés esővel, sok-sok pálinkával, meglepett határőrökkel, de mindezek most érdektelenek …

Miután október 6-án hajnali 6 órakor, ami magyar idő szerint hangsúlyozom:  hajnali 5  órakor

Papbácsi kivert bennünket az ágyból. Belelátva Istenkáromló gondolatainkba meginvitált az Ő várába, vagyis a pécskai templomba. Még félálomban botorkáltunk a hajnali szürkületben, morogva-csoszogva Papbácsi után, megtörtént a csoda. A „Tisztítótűz” oltár alatti „horror szoborcsoport” egyik figurájában felismertem önmagamat. Na ennek a fele sem tréfa, rá kell erősítenem bűneim megbocsáttatására. Valamit…, valami az Úrnak tetszőt kellett minél hamarabb cselekednem. Hajnali 6 órakor a „nagy Ú-val az Úr” még valószínűleg alszik, ezért a penitencia ügyét az Ő hű szolgálójával Heinrich József esperes-plébános „kis u-val úrral” kellett tisztáznom. Rápillantván a templom falán díszelgő márványtáblára, mely szerint: „Itt született 1875. november 13-án Gróf Klebelsberg Kuno a XX. század legnagyobb magyar Vallás- és Közoktatásügyi minisztere.”

Azonnal megfogant bennem is a gondolat: „Állítsunk szobrot neki! Ha egy év múlva tesszük ezt, akkor éppen kerek – 125 éves – születési évfordulója lesz!” A Papbácsihoz fordultam: „Szeretnél ide egy Klebelsberg bronz szobrot?” Hangja elcsuklott, csak bólintott. „Igen”. Mivel az év júniusában Kálmánka már avatott nekünk egy Békésy György szobrot a Puskás Gyáli úti aulájában, a következő kérdés Katona Kálmán aktív KHVM miniszternek szólt: „Ha én megcsináltatom, Te felavatod?” „Szívesen” – volt a válasz. És mivel az Úrnak is tetszhetett a felajánlás a többi már ment olajozottan a kijelölt mennyei és földi úton is.

Papbácsival felkerestük a temesvári Jecza Péter szobrászművész urat, aki vállalta az elkészítést. Az árát márkában és „feketén” kérte. (Hol volt még az euró?) Egy év alatt ezt be lehetett gyűjteni. A szobor elkészült. Klebelsberg Éva – a miniszter unokahúga szerint –, akinek a legtöbb képi emléke van Kuno bácsiról – a kész mű egyáltalán nem hasonlított a nagybácsira. Azonban mindenkinek, nekem meg különösen tetszett. Kubista, erőt sugárzó tekintet. Kemény vonások … ilyen lehetett. Ilyen volt.

Amit akart, azt megcsinálta, ott kő kövön nem maradt. Nekem azt mesélték Klebelsberg Kunoról, hogy bementek: miniszter úr a a reálgimnáziumok IV. osztályában milyen óra van? Szerda, III. óra, matematika. Mi az anyag? Szinusztétel. Akinél nem az, az bünti, akinél nem az az óra, az ki van rúgva. Nem csak, hogy megcsinálta, hanem tananyagot is csinált, és számon kérte, és számon kérte, és számon kérte. olyan tanfelügyelet volt, hogy azt meg is csinálták.

Mindig azt mondom, amikor a mi szobrunkat koszorúzzuk, hogy ha Klebelsberg Kuno nem élt volna, akkor a te nagyfaterod analfabéta lett volna, és te csövi lennél az utcán. Köszönd meg neki, hogy ide járhatsz, mert ő a nagyapádba bele verte az agyába a szinusz tételt vagy esetleg csak az írás-olvasást.

A lényeg, hogy nekem a szobor tetszett. Az óta persze tudom, hogy teoretikusan, művészetileg valószínűleg Klebelsberg Évának volt igaza, mert például most voltam nyáron Temesvárott, és két Klebelsberg szobrot is láttam. Az egyikre az volt írva, hogy II. Ferdinánd. Tök úgy nézett ki, mint a Klebelsberg-szobor, az orra volt egy kicsit nagyobb. A másik érdekes volt, kicsit magasabbra volt téve. Bolyai János is pont úgy nézett ki, mint Klebelsberg Kuno. Jecza Péter, isten nyugosztalja, nagyon szerettem őt, voltam a műtermében, szédületes egy fazon volt. Ő tudott egy ilyen morcos pofát csinálni, és mindig mást írt alá.

De ez nem jelent semmit.

Ettől az ő lelki kisugárzása, pont Klebelsberg Kunoé. Látjuk, hogy Ő valaki.

Azóta okosodtam: több Jecza szobrot is láttam: Bolyai János, Ferdinánd, Jézus Krisztus. A templomkertbe szóló egyházi szoborállítási engedély megérkezett. A meghívottak listája is elkészült, amikor beütött a krach: „Az Úr leküldé „vizes” angyalát és kiárasztá a folyókat, az ő medrükből, hogy a KHVM miniszternek legyen mit tüsténkednie.

Majd az Úr leküldé az Ő „kirúgós” angyalát, és amíg Kálmánka az árvízzel eredményesen vette fel a versenyt, addig „győzött” a „kirúgós” angyal és őt repítette a miniszteri bársonyszékből az MVM elnök-vezérigazgatói székébe. (Akkor csodálkoztunk, néhány hónapja tudjuk, hogy indoklás nem kell!) Szobor volt, avató „Atya” nem! Klebelsberg Vallás- és Közoktatásügyi miniszter volt. Legyen a díszvendég Pokorny Zoltán az éppen aktuális magyar oktatási miniszter! Vállalta!

Az ünnepség szuper volt. Felemelő volt. Ment minden, mint a karikacsapás. Akkor 2000-et írtunk. One unió. One megbékélés…

Néhány évvel azután, hogy néhány száz kilométerrel keletebbre Sütő Andrást egy „Gyógyszertár” feliratért közel agyonverték, mi szobrot avatunk a magyar kultúra és oktatás apostolának szobrát a Pártiumban, a szórvány magyarságnak. Akkor már 80 éve nem volt ilyen! … de elindult valami:

Ma, Arad egyik központi terén éjjel-nappal lengeti a piros-fehér-zöld zászlót a szellő. Alig egy hónapja meg 500, bizony ötszáz 14-18 éves diák énekelte fennhangon az Obeliszknél a Székely-Himnuszt. Megérkeztünk együtt Európába.

Epilógus: (Habár ezt már el is kezdtem!) Egy évre rá, a Gyáli úton is felavattuk Klebelsberg Kuno szobrát. Azt is Pokorny Miniszter úr celebrálásában. Most nem Ő a miniszter, de Ő a parlament Oktatási Bizottságának elnöke, és az új oktatási „főnök” Hoffmann Rózsa államtitkár asszony is megkoszorúzta ezt a szobrot … Tartjuk a szintet. Megnézettem vele az itteni új tornatermet, és remélem, hogy tornacsarnok-építésbe fog.

2000 óta megváltozott a világ. Aradon szabadságszobor van, leng a magyar zászló. Csak engem vert meg az Úr! A hét főbűn közül a torkosságot küldte rám: „szobor-torkos” lettem: az elmúlt 10 évben 12 szobrot avattam.

Köszönöm Uram, hogy megtehetem, Önöknek meg köszönöm, hogy meghallgattak.

Majd Nagy István következett.

Nagy István emlékezik

Jecza Péter úgy került képbe, hogy nekem egy fél éven keresztül műszaki rajzot tanított a Temesvári Tudományegyetem fizika karán. Egyik óráján meghívott bennünket a műtermébe. Ez a látogatásom elmaradt. A Klebelsberg-szobor állításának lehetősége juttatta eszembe a jó nevű szobrász kérését. Elmentem hát hozzá. Vállalta. Vittem neki anyagokat Klebelsbergről. Megmondta, hogy ötezer márka a késze szobor, és egy-egy emlékérme 10 márka darabonként, amelyeknek mi pécskaiak készíttettünk dobozokat.

Horváth László hozta a végösszeget a szoborra és a nyolcvan emlékérmére. A nyolcvan érméről ötvenet sötétedésbe nyúlóan adott át a művész, aki 2009. márciusában halt meg.

Akkor azt mondtam, hogy mondjon ki, amit akar de ez egy jó Klebelsberg-szobor.

Klebelsberg Éva dohogott egy kicsit, hogy nem sima képű, vitézkötéses mellényű, hús-vér ember ábrázatú, és hasonlók.

A szobor, azóta is, köszöni szépen, jó helyen van.

Amikor egy-két nappal az avatás előtt a helyére került, akkor Heinrich József barátunk éjszaka ki-kinézett, hogy nem vitte-e el valaki.

2001-ben fölmerült, hogy legyen egy másodpéldánya a szobornak az adományozó iskolában, a Budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikumban. Elmentem Jecza Péterhez. Most már elmondhatom, és talán nem is kegyeletsértés. Akkor úgy volt, hogy 2500 a honorárium, és 2500 az öntés. A másodpéldánynál már csak önteni kellett, de az is 5000 márka volt.

Amikor megvolt a szobor, ekkor elmentem érte, Temesvárra. 40 kilogrammnyi volt, bár mi 100 kg bronzot fizettünk ki, 2500 márkával kilogrammját.

Visszaéltem a hivatali hatalmammal, és megbeszéltem a határőrökkel, hogy ne nézzék meg az autót, amikor átviszem a szobrot. Nem néztem meg. Átvittem, és letettem Takács Dezső battonyai polgármester házának a teraszára, és amíg Budapestről érte jöttek ott volt.

Néhány éve évenként szervezünk Klebelsberg-napot, de sajnos az akkori létszámot már nem érjük el. Az okokat nem keresem, csak annak örülök, hogy vagyunk ezeken a napokon, lehetőleg minél többen.


Leave a Reply